Pesti Srácok

Volner: Karácsony bemutatta a baloldal közbeszerzési modelljét

null

Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi villamosbeszerzési tenderrel bemutatta a baloldal közbeszerzési modelljét – jelentette ki Volner János független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten. A Volner Párt elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a fővárosi vezetés a német VGF céggel már 2021 februárjában tárgyalásokat kezdett arról, hogy frankfurti villamosokat fognak vásárolni. A cég meg is adta az árajánlatot, Karácsony Gergelyék pedig úgy tették közzé az Európai Unió hivatalos lapjában a közbeszerzési felhívást, hogy ismert volt a beszállító, hogy mit fognak venni és mennyiért. Ez nem közbeszerzés, ez a főváros kasszájának lefosztását jelenti – fogalmazott.

Megjegyezte azt is, augusztusban ráadásul olyan módon írták a közbeszerzést, hogy beleírták: az kifejezetten a frankfurti villamosok beszerzésére vonatkozik. A politikus emlékeztetett: ebben az ügyben a Volner Párt már büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Volner János szerint ezt a bűncselekményt olyan emberek terjeszthették elő, akik korábban is besározódtak a fővárosi beszerzésekkel kapcsolatban.

– tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a fővárosi villamosbeszerzés ügyében hétfőn a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul. Ez olyan súlyú ügy, amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) is vizsgálódnia kell – hangsúlyozta. A párt elnöke azt mondta: Karácsony Gergely megérkezésével a fővárosi élére visszatértek azok a baloldalhoz köthető vörösbárók, azok a baloldalhoz köthető vállalkozók, akiket egyszer már megismerhettünk a Gyurcsány-korszakban. A baloldali előválasztás során – folytatta – még Karácsony Gergely kampányfőnökét is Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke biztosította egykori államtitkára, Gál J. Zoltán személyében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu