Pesti Srácok

11 éves kislánnyal akart „orvosost játszani” a dömsödi pedofil

null

Játsszunk orvosost – mondta a dömsödi pedofil a 11 éves áldozatának. A férfi többek között arra kérte a kislányt, hogy fürödjön együtt a kutyájával, erről pedig képeket is készített – írja a bors.hu.

A kislány a szüleivel 2018-ban költözött Dömsödre. Ott ismerkedtek össze a férfival, aki később, miután magához édesgette a családot, különböző módokon próbálta megrontani a kislányt. A lány a testvérével többször is elmehetett látogatóba a férfihoz, aki egy idő után szerelmet vallott a gyermeknek, és megpróbálta tőrbe csalni úgy, hogy akkor hívta magához, amikor csak ő és fogyatékkal élő gyermeke van otthon. Egy ilyen alkalommal arra kérte a lányt, hogy fürödjön együtt kutyájával, eközben képeket is készített róla.

Később az akkor mindössze 11 éves lányt arra kérte, hogy játsszanak „orvosost”, és megpróbálta szexuálisan zaklatni. A lány hiába mondta el otthon, hogy mi történt vele, szülei feljelentést nem tettek, de eltiltották a férfitól. A férfi ennek ellenére folyamatosan zaklatta a lányt. Az ügy a családsegítőhöz is eljutott, végül ők tettek feljelentést. A Budapest Környéki Törvényszéken a 12 év alatti lánnyal szemben elkövetett szexuális erőszak miatt kell felelnie a férfinak.

Forrás: bors.hu; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.