Pesti Srácok

A Bors szerint Jakab Péter fél napig bujkálhatott élettársa lakásában a nyilvánosság elől (Videó!)

Jakab Péter feltételezett élettársa megpróbálta letagadni, hogy a pártelnök ismét nála töltötte az éjszakát – írja online felületén a Bors. A Jobbik elnökének kocsija vasárnapról hétfőre virradóra – ahogy hónapok óta annyiszor – most is ott állt élettársa lakása előtt, Budapesten a XI. kerületi Csóka utcában, a ház bejáratától nem messze.

A Bors szerint Jakab Péter hétfőn reggel nyilván értesült arról, hogy a Bors megtalálta azt a lakást, ahol hosszú hónapok óta bujkálhatott új élettársával, családját és a közvéleményt megtévesztve. A pártelnök ezután hétfőn reggel az élettársát leküldte az utcára, hogy nézzen körül, várják-e újságírók a ház bejáratánál. A hölgy meglehetősen feldúlt állapotban járkált fel és alá. A Bors erről videót is készített. A Jobbik elnökének feltételezett élettársa a lap munkatársának kérdésére, hogy a lakásban tartózkodik-e a pártelnök, egyértelműen nemmel válaszolt, viszont Jakab Péter autója már késő este óta ott állt feltételezett közös lakásuk bejáratánál. Többször is elismételte, hogy Jakab nem tartózkodik a lakásban. Aztán persze kiderült ennek az ellenkezője – olvasható a Bors cikkében. Először a pártelnök kompromittáló autóját egy ismeretlen valaki hirtelen elvitte a ház elől. Ezután a Jobbik elnök feltételezett élettársa a lakás előtti gangról hosszasan figyelte az utcát, cigarettázva, idegesen fel-alá járkálva. Ahogy később kiderült, azt figyelhette, mikor érkezik meg a bujkáló pártelnököt a lakásból kimenekítő autó – közölte a Bors. Amikor a kocsi megjött, Jakab váratlanul, arcán kissé erőltetett mosollyal kilépett a lakásból.

Fotó: Bors

Lesietett, és szokásos stílusában, fenyegetőzve kilépett a kapun, de szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Menet közben azt állította, hogy ő csak dolgozni jár ebbe a lakásba. Ahogy elmondta, akár egész éjszakákon át dolgoznak együtt az élettársával – közölte a Bors.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Bors.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.