Pesti Srácok

A gazdákat csúnyán lehúzta a Márki-Zayt támogató műtrágyakirály

A gazdákat csúnyán lehúzta a Márki-Zayt támogató műtrágyakirály

Annyit adok Márki-Zaynak, amennyit kér – idézte a vörösbáró nyilatkozatát a drot.info, majd a szerző arra utalt, hogy a milliárdos nyilván ellenszolgáltatásokra számít a pénzért cserébe egy esetleges kormányváltás során. Portálunk is beszámolt róla, hogy Bige László ellen több eljárás is folyik, tehát feltehetően abban bízik, hogy amennyiben a baloldal hatalomra jut, piszkos ügyeit eltusolják.

A blog szerzője a HVG interjújából szemezget, melyben a milliárdos egészen elképesztő kijelentéseket tett. Márki-Zay reménybeli szponzora rendkívül érzéketlen módon üzent a gazdáknak.

– hangsúlyozta a műtrágyakirály.

PestiSracok facebook image

– érvelt az öntelt Bige.

Nyilatkozataiból látható, hogy Bige ugyanolyan érzéketlen, mint a baloldali kormányfőjelölt. A szóban forgó interjúból az is kiderül, hogy amikor éppen nem Márki-Zay kampányára költ Bige, akkor hol veri el a gazdáktól - első fokon - versenyjogot sértő módon összekartellezett pénzét.

– okoskodott.

A blog szerzője leszögezi, hogy a jövő évi választásnak új tétje a magyar önrendelkezés megvédése, a baloldal hatalmon kívül tartása mellett most már azért is szavazunk kell, hogy a törvények határok közé szorítsák a dubajozós Bigéket, és ne ők diktálják azokat.

Forrás: drot.info; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?