Pesti Srácok

Deutsch: Magyarországot nem fenyegetik energiakimaradások szemben Nyugat- és Dél-Európával

Deutsch: Magyarországot nem fenyegetik energiakimaradások szemben Nyugat- és Dél-Európával

Magyarország biztonságban van, mert Nyugat- és Dél-Európával szemben semmilyen körülmények között nem fenyegetik energiakimaradások - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Deutsch Tamás hangsúlyozta: a helyzet Nyugat- és Dél-Európában súlyos. Hangsúlyozta, hogy kézzelfogható valóság az, hogy blackout, azaz hosszabb ideig a polgárok által elszenvedni kénytelen áram-, illetve energiakimaradás lehet a téli hónapokban.

- fejtette ki a kormánypárti politikus.

Kiemelte, Németországban is hasonló a helyzet, ott a katasztrófavédelem olyan tájékoztató filmet készített, amely arról szól, hogy az idősebb, egyedül élő polgárok hogyan tudnak védekezni több napig tartó energiakimaradás esetén.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a kormánypárti EP-képviselő.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott:

Kiemelte, hogy most azonban a helyzet, Magyarországgal összehasonlítva, teljes egészében megfordult:

A Fidesz EP-képviselője aláhúzta, hogy a földgáz lakossági ára Magyarországon a legolcsóbb az Európai Unióban, a villamosenergia ára pedig a második legalacsonyabb. Deutsch Tamás elmondta, ebben a helyzetben a magyar baloldal, Gyurcsány is, Márki-Zay is, Molnár Csaba is, Donáth Anna is továbbra is támadják, meg akarják változtatni, meg akarják szüntetni a rezsicsökkentés politikáját.

- tette hozzá a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, ha érvényesülne a baloldal rezsicsökkentést megszüntető akarata, akkor az azt jelentené, hogy egy átlagos magyar család évente több mint 380 ezer forinttal fizetne többet a rezsiért.

- fejtette ki Deutsch Tamás.

- tette hozzá.

Deutsch Tamás szólt arról is, hogy

Példaként említette, hogy amennyiben az európai polgárok életét megmentő, Covid-elleni védőoltás Keletről érkezik Nyugat-Európába, akkor az is rossz, mert fújj-fújj oroszok, fújj-fújj kínaiak.

- fejtette ki Deutsch Tamás.

A kormánypárti politikus kijelentette,

A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának vezetője Márki-Zay Péterről szólva elmondta: a gyenge ember és politikus magatartása, ha az erejének a hiányát sértegetésekkel akarja pótolni.

- mondta Deutsch Tamás.

A politikus szerint felvetődik a kérdés, hogy Márki-Zay Péter miért akar rossz ideológiai meggyőződésből hátrányos dolgot a saját családjának.

- szögezte le.

Kiemelte:

- jelentette ki.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy ez intő jel, embereket ugyanis nem szabad döntéshozatali pozícióba engedni akkor, amikor nem a magyar nemzeti érdekeket, hanem külső érdekeket, jelesül most Brüsszel érdekeit akarják képviselni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.