Pesti Srácok

Elrendelték a nyomozást a Városháza-ügyhöz kapcsolódó fővárosi telekeladás miatt

null

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.

Budai Gyula az MTI-nek szerdán elmondta: a nyomozó iroda arról tájékoztatta, hogy múlt héten beadott feljelentése nyomán elrendelték a nyomozást. A kormánypárti képviselő felidézte: befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután a sajtóban megjelent egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.

Ahogy portálunk is cikkezett róla, a XXII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet a Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól.

Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért kétmillió forint "előleget" is elkértek. Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.