Pesti Srácok

Fidesz: Kivel tárgyalt a főváros vezetéséből Bajnai Gordon? (Videó)

Fidesz: Kivel tárgyalt a főváros vezetéséből Bajnai Gordon? (Videó)

Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy ne meneküljön tovább a Városháza-gate egyre súlyosabb kérdései elől, a budapestieknek joguk van tudni az igazságot! – írja a Fidesz Budapest a Facebook-oldalukon közzétett videóhoz. Láng Zsolt a Városháza eladása körüli botránnyal kapcsolatban a többi között arra vár választ Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy az ügyben a városvezetésből kivel tárgyalt Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök.

Láng Zsolt az MTI-hez szombaton eljuttatott videójában azt mondta: két hete nem kapunk válaszokat a városháza eladása körüli botrány részleteiről.

– tette hozzá. Úgy folytatta: mindeközben napról napra súlyos állításokat tartalmazó hangfelvételek látnak napvilágot. Láng Zsolt szavai szerint az eddigi kérdéseiken túl arra várnak választ Karácsony Gergelytől és Bajnai Gordontól, hogy kivel tárgyalt a főváros vezetéséből Bajnai Gordon, továbbá ki az, aki jóval felette áll Barts Balázsnak, a Fővárosi Vagyonkezelő vezérigazgatójának. Láng Zsolt arra is feleletet vár, hogy működik-e jutalékrendszer a fővárosi önkormányzatnál, és ha igen, ki működteti azt, és ki van benne.

PestiSracok facebook image

– szólította fel a két baloldali politikust a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

Forrás/Fotó: Fidesz Budapest Facebook-oldala

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."