Pesti Srácok

Ismét indul a brüsszeli támadás – Gyöngyösi Magyarország megbüntetéséről beszélt

null

Hazánktól még a választások előtt megvonhatja a finanszírozást az Európai Unió Gyöngyösi Márton szerint, aki a Spirit FM-nek nyilatkozva értekezett arról, hogy már akár a jövő év elején elindulhat az ellenzék által régóta várt jogállamisági eljárás. A Jobbik elnökhelyettese ezzel arra a levélre utalt, amelyben többek között a Budapest Airport visszavásárlását támadják az uniós szervek, ugyanakkor az eljárás ilyen szintű sürgetése nemcsak szokatlan lenne, de a választásokba való beavatkozás gyanúját is erősen felvetné.

A Jobbik alelnöke arra alapozva állítja, hogy hazánkat megbüntethetik, hogy ezúttal a Bizottság kérdései konkrét "ügyekre" koncentrálódnak. A levél mintha a jogállamisági mechanizmus elindításának első lépése lenne – véli az EP-képviselő, arra alapozva, hogy a dokumentumot az Európai Bizottság költségvetésért felelős igazgatója, Gert-Jan Koopman szignálta. Mint mondta, az Európai Parlament nyomás alá helyezte a Bizottságot, és meggyőződése, hogy ez a levél az EP nyomásgyakorlása miatt indult útjára.

– hangsúlyozta Gyöngyösi Márton.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV, Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.