Pesti Srácok

Jelentős számú atomerőműre van szükség a franciák szerint

null

Franciaországnak jelentős számú nukleáris reaktorra van szüksége - vélte kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a párizsi Nukleáris Világkiállítás (WNE) nyitónapján.

- fogalmazott a kormánytag.

A Nukleáris Világkiállítást keddtől csütörtökig rendezik meg Párizsban az atomenergia-ipari ágazat legjelentősebb nemzetközi döntéshozóinak és vállalatainak részvételével. A találkozó elsődleges célja az új partneri kapcsolatok, az exporttevékenységek, azaz a kereskedelmi és üzleti jellegű fejlesztés, ráirányítva a figyelmet a több szempontból vitatott nukleáris energia klímavédelmi előnyeire.

PestiSracok facebook image

Emmanuel Macron államfő november elején megerősítette, hogy Franciaország legalább hat kisméretű, innovatív, jobb hulladékfeldolgozással járó atomerőművet, úgynevezett SMR-t (Small Modular Reactor) épít, miközben folytatja a megújuló energiaforrások fejlesztését is annak érdekében, hogy a lakossági ellátásban fele-fele legyen az arány a jelenlegi 72 százalék helyett. Az egyik legtöbb rektorral rendelkező országban az utolsó atomerőművet több mint húsz évvel ezelőtt nyitották meg. A gazdasági miniszter megerősítette, hogy az újabb reaktorok pontos száma, finanszírozása és megnyitásának ideje még nem dőlt el. Jelezte ugyanakkor, hogy "a következő napokban" a nukleáris energia bekerül a zöld, fenntartható gazdasági tevékenységek Európai Unió által kijelölt körébe. A besorolással megnyílhat a lehetőség a zöld finanszírozási támogatások eléréséhez.

- mondta Bruno Le Maire. Hozzátette: "ez az egyik téma, amelyről tárgyalunk az új német kormánnyal, és meggyőződésem, hogy kompromisszumot tudunk találni Németországgal ebben a témában azért, hogy a következő napokban a nukleáris energia bekerüljünk az uniós taxonómiába".

Franciaországban mintegy 72 százalékos a nukleáris energia aránya a lakosság energiaellátásban, ami a legmagasabb a világon, és az ország energiafüggetlenségét 18 atomerőműben 56 reaktor biztosítja. A lakossági energiaellátásban a nukleáris energia arányának 50 százalékra kell csökkennie 2025-re a megújuló energiák arányának növelésével, ahogy azt a 2015-ben elfogadott törvény előírja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Domenico Stinellis

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.