Pesti Srácok

Karikó Katalin és a BioNTech csapata kapta idén az egyik legjelentősebb német gazdasági díjat

null

A BioNTech cég csapata kapta az idei Deutscher Zukunftspreis (Német Jövő Díja) kitüntetést a világ első Covid-19-ellenes vakcinájáért, "az orvostudományban új korszakot nyitó" mRNS-technológiáért, amely Karikó Katalin felfedezésein alapul.

A további kutatómunka támogatására szolgáló 250 ezer euró (91 millió forint) pénzjutalommal járó kitüntetést Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök adta át szerda este Berlinben a mainzi biotechnológiai cég négy vezetőjének, a három alapítónak (Özlem Türeci, Ugur Sahin, Christoph Huber) és az alelnöknek, a biokémikus Karikó Katalinnak.

– hangsúlyozta a német államfő.

PestiSracok facebook image

– mondta a ceremónián a dpa tudósítása szerint Anja Karliczek német kutatási miniszter.

– mondta a díjátadón Ugur Sahin, aki a mainzi csoport szóvivőjeként mutatta be az "mRNS-vakcinák az emberiség számára – az első Covid-19 oltóanyag, mint egy új korszak kezdete az orvostudományban" elnevezésű projektjüket. Az 1997 óta odaítélt, főleg vállalatok és alapítványok által szponzorált Deutscher Zukunftspreis nemcsak innovatív, hanem egyszersmind piacképes, kifejlesztett terméket jutalmaz. Már a jelölést is magas kitüntetésnek tartják kutatói körökben.

Karikó Katalin a BioNTech-alapító orvosházaspárral és más kutatókkal együtt nyerte el korábban a William B. Coley-díjat, az Asztúria Hercegnője Díjat, a Novo Nordisk-díjat, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedler-díjat. A Szegedi Tudományegyetem összesítése szerint Karikó Katalin, az SZTE díszdoktora és alumnája – egyedül vagy másokkal együtt – már több mint félszáz kitüntetést kapott kutatásaiért.

Forrás: MTI; Fotó: Rachel Wisniewski/El País

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.