Pesti Srácok

Kásler Miklós: eddig több mint hatvanezren kérték az első vakcinát az oltási akcióhéten

Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton, a Facebookon közzétett videobejegyzésében.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: az embereket ismét megérintette az életösztön, a kormány pedig az oltakozás nagy sikerére való tekintettel egy héttel meghosszabbította az oltási akcióhetet, így december 5-ig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül felvenni a vakcinákat.

– mondta a miniszter. Hangsúlyozta: a magyar tudományos vizsgálatok is egyértelműen bizonyították, hogy a védőoltás a leghatékonyabb lehetőség a fertőzés megelőzésére, a betegség elkerülésére és a fatális végkifejlet megelőzésére.

PestiSracok facebook image

– mondta, aláhúzva: ez tudományosan megállapított tény. Kásler Miklós fontos mérföldkőnek nevezte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség ezen a héten engedélyezte az 5–12 évesek oltását a Pfizer vakcinával, és december 20-át követően számukra is elérhető lesz az oltás Magyarországon.

A tárcavezető rámutatott: a megerősítő harmadik oltás is minden életkorcsoportnak ajánlott, mindazoknak, akik négy hónapnál régebben kapták meg az első két oltást. Az első két oltást követő néhány hónapban ugyanis a vizsgálatok szerint jelentősen csökken a védettség, ezt azonban a megerősítő harmadik oltással ismét körülbelül 90 százalékra lehet emelni. Kásler Miklós elmondta: a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres.

Emlékeztetett: a meghosszabbított oltási akcióhéten a kórházi oltópontok minden reggel 7 órától este 7 óráig állnak rendelkezésére mindenkinek, az oltás folyamatos, az irányítást a katonák, kormánytisztviselők és önkéntesek segítik. A miniszter köszönetet mondott nekik a türelemért, az odafigyelésért és a segítségért. Kásler Miklós emellett újra arra kérte a még oltatlanokat, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most fertőző delta variáns rájuk nézve a legveszélyesebb.

– jelentette ki.

Forrás: Facebook/MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.