Pesti Srácok

Kitiltották Ukrajnából a felvidéki magyar politikust

Kitiltották Ukrajnából a felvidéki magyar politikust

Nem engedték belépni Ukrajnába Forró Krisztánt, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökét, akit meg nem nevezett okok miatt 2023 októberéig tiltólistára tett az ukrán hatóság.

Forró Krisztián a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szerdán a Záhony–Csap közúti határátkelőn át Ungvárra tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség meghívására, azonban az ukrán határőrizeti szervek nem engedélyezték az Ukrajnába való belépését. Az intézkedés során egy ukrán nyelvű formanyomtatványt is kapott, amelyben az áll, hogy Forró Krisztiánt, a Szlovák Köztársaság állampolgárát illetően a meghatalmazott ukrán állami szerv döntést hozott arról, hogy megtiltja a belépését Ukrajnába.

A politikust 2023. október 26-ig tiltották ki Ukrajnából, de ennek okát sem írásban, sem szóban nem közölték a hatóság képviselői. A felvidéki magyar politikus az MTI tudósítójának telefonon elmondta, hogy értetlenül áll a történtek előtt, mivel korábban sohasem járt Ukrajnában, és más országokban sincs tiltólistán. Forró Krisztián azt is közölte, hogy útja során szeretett volna megismerkedni a kárpátaljai magyarok életével, találkozni a közösség szervezeteinek, intézményeinek képviselőivel. Az incidens kapcsán az MKP az illetékes szlovák szervek bevonásával kér majd tájékoztatást az ukrán szervektől arra vonatkozóan, hogy egy szlovák állampolgárt miért nem engednek be Ukrajnába.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook/MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.