Pesti Srácok

Kovács Zoltán: a kormány megakadályozza, hogy Magyarországból is bevándorlóország legyen

null

Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, érvényesíteni fogja a magyar emberek akaratát, és megakadályozza, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden a Facebookon.

Kovács Zoltán bejegyzésében kifejtette, a brüsszeli bizottság kezdeményezésére az Európai Bíróság kedden arra az álláspontra jutott, hogy sérti az uniós jogot a 2018-ban elfogadott Stop Soros-törvény, amely büntethetővé tette az illegális migráció szervezését és finanszírozását, és a törvénnyel párhuzamosan elfogadott alkotmánymódosítás megtiltotta a bevándorlók tömeges betelepítését is.

- írta az államtitkár. Kiemelte, a "törvény kezdettől a bevándorláspártiak útjában áll, elfogadása után azonnali össztüzet indított Magyarországra a bevándorláspárti baloldal, és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok nyomására a brüsszeli bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen".

PestiSracok facebook image

Miután a kormány kitartott a törvény mellett, Brüsszel perre vitte a Stop Sorost - tette hozzá Kovács Zoltán. A kormány képviselője aláhúzta, "amellett, hogy Magyarország az Európai Unió Bíróságának a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán hozott ítéletét - ahogy tette ezt a korábbi ítéletek esetében is - tiszteletben tartja, fenntartjuk a jogot ugyanakkor arra, hogy Magyarország fellépjen a külföldről finanszírozott NGO-k, köztük a Soros György által finanszírozott szervezetek politikai befolyásszerzésre, beavatkozásra irányuló, vagy éppen a migráció előmozdítása kapcsán folytatott tevékenységével szemben". Hangsúlyozta, Magyarország álláspontja a migráció kapcsán továbbra is változatlan: a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a problémát idehozni. Azaz az Európába irányuló migrációt meg kell állítani és Európa jövőjét a családokra kell alapozni - közölte az államtitkár.

Kovács Zoltán szerint Magyarország és a magyar Stop Soros-törvény továbbra is a bevándorláspárti tervek útjában áll. Brüsszel továbbra is azt akarja elérni, hogy Magyarország adjon szabad utat a migránsoknak és a migrációt menedzselő Soros-szervezeteknek - húzta alá az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.