Pesti Srácok

Menczer Tamás: Brüsszel továbbra is ugyanabba az irányba halad

Menczer Tamás: Brüsszel továbbra is ugyanabba az irányba halad

Az illegális migráció kérdésében Brüsszel ugyanabba az irányba halad, mint korábban – emelte ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Menczer Tamást a többi között annak apropóján kérdezték, hogy kedden Budapesten tanácskoznak a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország) kormányfői a migrációról.

– mondta Menczer Tamás, hozzátéve: a magyar kormány továbbra is problémának tartja az illegális migrációt. Ylva Johansson uniós belügyi biztos egyes kijelentéseit rémisztőnek nevezte az államtitkár.

Példaként említette, hogy a biztos korábban arról beszélt, a migránsok nélkül Európa nem tudott volna felülkerekedni a koronavírus-járványon, de – Menczer Tamás szavai szerint – azt is mondta, hogy a befogadó nemzeteknek kell jobban alkalmazkodniuk a bevándorlókhoz. Brüsszelben már rég ki kellett volna mondani: Európába illegálisan nem jöhet be senki – jelentette ki Menczer Tamás, megjegyezve: akkor a bajok jelentős részét megúszhattuk volna. Az államtitkárt kérdezték Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt leveléről is. Ennek kapcsán azt mondta, a magyar miniszterelnök egyértelműen fogalmazott: azon tagállamokat, amelyek saját és Európa határait védik, nem szabad támadni. Menczer Tamás azt is kiemelte: Magyarország szolidáris Lengyelországgal, amely védi a határt.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor levelében hangsúlyozta továbbá – a magyar kormány által évek óta hangoztatott álláspontot –, hogy lépéseket kell tenni az európai határok megvédése érdekében – mondta Menczer Tamás, aki szerint az elmúlt években Brüsszelben semmilyen érdemi határvédelmi döntést nem hoztak. A hétfőn kezdődött oltási akcióhétről szólva a KKM államtitkára mindenkit az oltás felvételére buzdított. A statisztikák világosak – szögezte le, kifejtve: az oltatlanok tízszer nagyobb valószínűséggel kapják el a koronavírust és nagyobb az esélyük a súlyos tünetekre is. Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy az oltás az egyetlen lehetséges út, hogy a normálishoz legközelebbi kerékvágásban mehessen az élet.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.