Pesti Srácok

Novák Katalin: már több mint hetvenezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra

Novák Katalin: már több mint hetvenezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra

Már több mint hetvenezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton. A kommüniké felidézte, hogy a gyermeket váró vagy nevelő családokat segítő otthonteremtési programot 2021. január óta gazdagítja a 3 millió forintos, vissza nem térítendő felújítási támogatás, amellyel a kormány a családok anyagi mozgásterét tovább bővítette. A miniszter közleménye szerint az otthonfelújítási támogatásra eddig kifizetett állami támogatások összege országosan már megközelíti a 100 milliárd forintot.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– ismertette az összegzés, arra is kitérve, hogy ez a támogatási forma azoknak a legalább (12. hetes magzati kortól 25 éves korig) egy gyermeket nevelő, vagy váró családoknak szól, akik már saját otthonnal rendelkeznek, és azt szeretnék tovább korszerűsíteni, felújítani. Úgy folytatta: a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától függetlenül vehetik igénybe a támogatást. Feltételnek a köztartozás-mentességet, valamint a legalább egyéves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszonyt nevezte, amelyre az özvegyen maradt szülők elhunyt társuk után is jogosultak.

– fűzte hozzá. A tájékoztatás beszámolt arról is, hogy azok a családok, akik a felújítás elvégzéséhez nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, igénybe vehetik a kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt is, amelynek keretében maximum 10 éves futamidővel és 3 százalékos kamattal legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel az igénylők.

– ismertette a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.