Pesti Srácok

Oligarchaellenes törvényt írt alá az ukrán elnök

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken aláírta az oligarchaellenes törvényt, amelynek értelmében korlátoznák a jelentős gazdasági és politikai súllyal bíró vállalkozók túlzott befolyását. Az ukrán parlamentben szeptember 23-án elfogadott jogszabály egyebek között arról rendelkezik, hogy az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntése alapján oligarchának minősülő személyek nem finanszírozhatnak politikai pártokat, politikai reklámokat, vagy megmozdulásokat, illetve nem vehetnek részt privatizációs eljárásokban.

– írta Zelenszkij a Twitter-oldalán. Az oligarchák nyilvántartásba vételekor azt veszik figyelembe, hogy az illető részt vesz-e a politikai életben, befolyással bír-e a médiára, tulajdonosa-e monopolhelyzetben lévő vállalatnak, és a vagyona meghaladja-e a 85 millió dollárt (több mint 25 milliárd forintot). A jogszabály ezen kívül kötelezi az állami tisztségviselőket arra, hogy vallják be oligarchákkal lebonyolított ügyleteiket. A helyi sajtó szerint az oligarchák jövőbeni listáján szerepelhet a 2019-es elnökválasztáson Zelenszkijt támogató Ihor Kolomojszkij is, aki Ukrajna egyik leggazdagabb üzletembere, az 1+1 nevű, legnépszerűbb ukrán televíziós csatorna tulajdonosa, illetve az ukrán hatóságok által hazaárulással vádolt Viktor Medvedcsuk, a Kijev által oroszbarátnak mondott ukrán politikus. Petro Porosenko korábbi elnök is érintett lehet, a milliárdos vállalkozó ugyanis 2019 augusztusa óta parlamenti képviselő és több televíziós csatorna tulajdonosa.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.