Pesti Srácok

Potápi: az egész Kárpát-medencére kiterjedő gazdasági tér épül

Potápi: az egész Kárpát-medencére kiterjedő gazdasági tér épül

Egyre inkább egy egységesen működő Kárpát-medencei gazdasági térről beszélhetünk annak köszönhetően, hogy "miután régiós szinten megerősítettük a vállalkozókat, megpróbáljuk őket egymással is összekapcsolni" – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely pénteken jelent meg.

Elmondta, hogy 2015-től az identitásmegőrzés, az oktatás és a kultúra támogatása mellett a nemzetpolitikának egyre hangsúlyosabb céljává vált a külhoni magyarság gazdasági megerősítése és a szülőföldön való boldogulásának elősegítése.

– emlékeztetett. A külhoni vállalkozóknak nyújtott szakmai segítség szükségességét szem előtt tartva elkezdték kiépíteni a Kárpát-medencei vállalkozókat összekötő hálót is, csakúgy, mint korábban a nagycsaládosoknál, a testvértelepüléseknél, gyerekgyógyászoknál, óvodáknál és iskoláknál – hangoztatta Potápi Árpád János. Mint mondta, szakmai partnerükkel, a Design Terminallal azért hívták életre a nagyvállalkozói mentorprogramot, hogy segítsen lerövidíteni a kezdő vállalkozók tanulási, felkészülési időszakát.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. Hozzátette:

Beszélt arról is, hogy a külhoni magyar vállalkozók támogatásával "külhoni magyar családok sokaságát segítjük".

– tette hozzá. Potápi Árpád János elmondta:

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a mentorprogramban – amely 2019 végén indult el a Délvidéken, majd a többi külhoni régióban is folytatódott – eddig összesen ötszáz vállalkozó vett részt, 330 mentorált és 170 mentor. Hozzátette azt is, hogy a kormány mindenképpen indít még hasonló programokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.