Pesti Srácok

Országgyűlés – Savanyú a szőlő Kocsis-Cake Olivio számára, aki irigyli a Fidesz egységét

null

A parlament előző héten kezdődött ülésének ötödik, egyben befejező napja hétfőn délelőtt tizenegykor kezdődött a magyar szórvány napjára történő emlékezéssel, majd a napirend előtti felszólalások között szó volt a vasárnapi Fidesz-kongresszusról, a klímavédelemről és a járványkezelésről is. Szabó Tímea harcostársa Kocsis-Cake Olivio a Fidesz tisztújító gyűlésével foglalkozott, amit az ellenzéki összeborulás előválasztási műsorával próbált összehasonlítani és azt hangoztatta, hogy a baloldali színjáték felettébb demokratikus esemény volt. Dömötör Csaba rámutatott, hogy a mérhetetlen népszerűségű Párbeszéd politikusának nyilván fáj, hogy egy egységes erős párt tartott kongresszust a hétvégén.

Dömötör Csaba felsorolta az Orbán-kormány érdemeit, többek között az elviselhető energiaárakat, a devizahitelesek helyzetének javítását, a munkanélküliség felszámolását is megemlítette, a béremelési programok között hangsúlyozta, hogy kivezették az egészségügyből a hálapénz intézményét, radikálisan megemelték az orvosok fizetését és gigantikus egészségügyi fejlesztéseket hajtottak végre.

Ingatlanmutyi a fővárosban

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arra is rávilágított, hogy egyes üzleti körök épp most próbálják megkaparintani az értékes fővárosi ingatlanokat, például a Városházát, amit Karácsony hiába tagad, hiszen számos bizonyíték mutatja, hogy a baloldal kitalicskázza a vagyont.

PestiSracok facebook image
Dömötör Csaba a Párbeszéd politikusának orrára koppintott. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– említette meg Dömötör Csaba, belengetve annak lehetőségét, hogy lehet, Karácsonyt nem köti le a főpolgármesterség, így a baloldal úgy mutyizik kontroll nélkül, ahogy akar.

Schmuck Erzsébet is sopánkodott egy jót

Az LMP részéről Schmuck Erzsébet sopánkodott a klímaváltozás veszélyei miatt. Az ellenzéki politikus a szerinte áttörést nem hozó glasgow-i klímacsúcs kapcsán bírálta a magyar klímapolitikát. Schanda Tamás válaszában kiemelte, hogy a klímaváltozás kapcsán valódi tettekre és nem üres fecsegésre van szükség, ám a baloldal csak beszélni tud az éghajlatváltozás elleni cselekvésről. Példaként említette Karácsony ámokfutását, aki hiába nevezi magát zöld politikusnak, hiszen felszámolja a fővárosi zöldterületeket, közparkot ígér, ám az ingatlanmutyik határozzák meg a főváros politikáját és nem a klíma vagy a környezetvédelem.

– mondta a baloldal hozzáállásáról az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Magyarország klímabajnok

– hangsúlyozta az államtitkár, majd adatokkal támasztotta alá állításait. A klímavédelem költségeiről leszögezte, hogy a környezetszennyező nagyvállalatoknak kellene a zsebükbe nyúlni.

– hangoztatta a kormány álláspontját Schanda.

A DK soraiba tartozó Oláh Lajos aggasztónak nevezte a járványhelyzetet, szerinte a delta variáns nem okoz súlyosabb lefolyású megbetegedést, ám fertőzőbb a korábbiaknál, ezért szigorításokat követelt.

Orbán Balázs felidézte, hogy a baloldal a keleti vakcinák ellen hergelte az embereket. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Orbán Balázs részletesen ismertette a koronavírus elleni védekezés lépéseit. Felidézte, hogy a baloldal korábban a keleti vakcinák ellen hergelte az embereket és kamuvideókkal igyekeztek az ellenzéki képviselők megrendíteni a járvány elleni védekezésben az emberek bizalmát.

– mondta Orbán Balázs a pánikkeltést és halálkampányt folytató baloldaliaknak, majd ismertette az átoltottsági adatokat is.

Álzöld újkommunisták alkotják a hazai baloldalt

A szocialista Harangozó Tamás túlköltekezéssel vádolta a kormányt, amiért sok életmentő berendezést rendeltek a járványügyi védekezés kapcsán. Válaszában Rétvári Bence rámutatott, hogy a baloldalnak semmi sem jó, korábban állandóan azt hangoztatták, hogy nincs elég lélegeztetőgép az országban, most hogy a járvány kapcsán rengeteg életmentő berendezést és a védekezésben használt eszközt szerzett be az ország, az a problémája az ellenzéknek, hogy túlköltekeztünk.

Schanda Tamás szerint a Párbeszéd politikusai, nem zöldek, hanem újkommunisták Fotó: MTI

A klímaváltozással kapcsolatos ellenzéki kérdésekre Schanda Tamás ismételten azzal szembesítette a baloldalt, hogy ők csak a szavak szintjén zöldek, hiszen, ha dönteniük kell, hogy közparkot létesítsenek vagy privatizáljanak, ők minden esetben a privatizációt választják.

– ragadta meg a baloldal lényegét Schanda Tamás.

A Párbeszéd nevű hobbipárt politikusa, Tordai Bence szerint a kormány nem klímabajnok, hanem a klímakatasztrófa elleni védekezés egyik legaljasabb akadályozója.

– sorolta Tordai. Schanda Tamás válaszában kiemelte, hogy az ellenzéki képviselő soha semmit nem tett a környezeti örökség védelme érdekében, csak beszél, dumál, miközben nem szavazta meg a klímavédelmi törvényt sem.

– állapította meg ismét az államtitkár.

Bangóné szerint nem számít, mit szeretnének a magyarok

Az azonnali kérdések során Bangóné Borbély Ildikó az MSZP színeiben előadta, hogy a Fidesz a közvéleménykutatások eredményeivel foglalkozik, miszerint a magyarok nem hívei a további szigorításoknak.

Bangóné szerint nem kell foglalkozni azzal, mit szeretnének az emberek, ezért drákói szigorításokat követelt a kormánytól. Fotó: parlament.hu

Bangóné követelte a kormánytól, hogy azonnal vezessen be népszerűtlen intézkedéseket, újabb szigorításokat követelt, például azt, hogy a kormány tegye kötelezővé mindenhol a maszkviselést. Gulyás Gergely Bangónénak elmondta, hogy a járvány elleni fegyver az oltás és nem a szigorítások, Rétvári Bence pedig azt hangsúlyozta, hogy november 1-jétől a munkáltatók előírhatják a védőoltást, a közösségi közlekedésben kötelező a maszk viselése, az egészségügyi intézményekben látogatási tilalom van, és Magyarország az unión belül elsőként biztosította a harmadik oltás felvételének lehetőségét is.

Bősz Anett is igyekezett pánikot kelteni. Fotó: parlament.hu

A gyurcsányista Bősz Anett is kritizálta a hazai járványkezelést úgy vélekedett, az emberek azért vesznek komolyan tévhiteket, mert a kormány nem adott nekik tudományos igénnyel írt válaszokat semmire. Rétvári Bence leszögezte, hogy Európa számos országában sokkal kritikusabb a járványhelyzet mint bármikor, majd kiemelte, hogy a baloldallal ellentétben a magyar járványkezelésről még a WHO főigazgatója is elismerően szólt.

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.