Pesti Srácok

Szijjártó: Budapest a környezetvédelmi törekvések egyik globális központja

null

A világ a koronavírus-járvány és a migráció mellett komoly kihívásokkal néz szembe a klíma- és környezetvédelmet illetően is, Magyarország ezen a téren joggal lehet büszke a teljesítményére – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarország egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását. Majd hozzátette azt is, hogy hazánk elsőként ratifikálta az Európai Unióban a párizsi klímaegyezményt. Kiemelte: a november 29. és december 5. között megrendezett Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó is bizonyítja, hogy a magyar főváros "az egyik központja a világon a környezetvédelmi törekvéseknek". Hangsúlyozta, hogy az eseményen be tudnak mutatkozni világszinten is versenyképes, kifejezetten fejlett technológiát alkalmazó magyar cégek, például a környezetvédelemhez, vízgazdálkodáshoz kapcsolódó iparágakban.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán több ország vízügyekkel, energiával, illetve innovációval foglalkozó miniszterével is megbeszélést folytatott. Megállapodás született Sierra Leonéval egy 50 millió dolláros kötött segélyhitel-program megindításáról, amelynek keretében magyar cégek jelentős vízügyi beruházást hajtanak végre az afrikai országban. A fejlesztés célja az egészséges ivóvízhez való hozzáférés növelése, ami egybevág a kormány azon törekvésével, miszerint a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van, annak érdekében, hogy elejét lehessen venni a migrációs hullámoknak, kivándorlási folyamatoknak – tájékoztatott. Emellett vízgazdálkodási együttműködési megállapodást írtak alá a kubai vízügyi miniszterrel. Majd az üzbég innovációs miniszterrel lezárták a kutatás-fejlesztési startup cégek támogatására vonatkozó közös pályázati kiírás első fordulóját. Kilenc olyan projektet támogatnak összesen kétmillió euróval, amelyeket magyar és üzbég vállalatok közösen hajtanak végre. Megegyeztek abban is, hogy a felek egy-egymillió eurót már most elkülönítenek, hogy a jövő év elején újabb pályázati kört hirdethessenek.

Mint közölte, az ecuadori energiaügyi tárca vezetőjével is egyeztetett, akivel abban állapodtak meg, hogy magyar cégek lehetőséget kapnak a dél-amerikai ország egyetemein a meglévő infrastruktúra korszerűsítésére a nukleáris energia, a radiológia egészségügyi és oktatási célú felhasználásának területén.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/TASR/TASR/Martin Baumann

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.