Pesti Srácok

Szijjártó Péter: megkezdte működését a magyar–kirgiz fejlesztési alap

Szijjártó Péter: megkezdte működését a magyar–kirgiz fejlesztési alap

Megkezdte működését a magyar-kirgiz fejlesztési alap, amelynek célja, hogy minél több magyar vállalat részt vehessen Kirgizisztán modernizálásában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Biskekben. A tárcavezető a Danijar Amangeldijev kirgiz gazdasági és kereskedelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az európai kultúrkörben a magyarokat gyakran nevezték lenézően a "legkeletibb nyugati és a legnyugatibb keleti népnek".

– fogalmazott a sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter. Kiemelte: az új világgazdasági korszak egyik fő jellemzője, hogy a változások tempóját keletről diktálják, a beruházások elsöprő többségét onnan finanszírozzák, és a versenyképességi sztenderdeket már az ázsiai országok és cégek határozzák meg.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter hozzátette, hogy ezen belül is egyre izgalmasabbnak számít Közép-Ázsia térsége, amely a magyarok számára a "közös történelmi örökség miatt könnyen érthető terület". Erre példa, hogy a magyar–kirgiz kereskedelem értéke csak idén 56 százalékkal bővült, és a Richter Gedeon Nyrt. piaci részesedése is jelentősen nő az országban.

Megemlítette emellett azt is, hogy mostani útjára 16 vállalat vezetője kísérte el. Mint mondta, a kirgiz gazdaság abban a fejlődési szakaszban van, amikor azokon a területen várhatók előrelépések, amelyekben a magyar technológia magas színvonala lehetővé teszi az együttműködést. A cél szerinte, hogy minél több magyar céget hozzásegítsenek a részvételhez a korszerűsítésben, alapvetően a mezőgazdaságban, az élelmiszer- és az acéliparban, valamint a digitalizációban. Ennek érdekében 16 millió dolláros indulótőkével létrehozták a magyar–kirgiz fejlesztési alapot, amely hitelt, tőkeági finanszírozást és más pénzügyi eszközöket tud biztosítani magyar vállalatok kirgizisztáni beruházásaihoz – közölte. Majd hozzátette, hogy a jövőben készek 50 millió dollárra növelni a forrásokat.

– szögezte le a miniszter. Szijjártó Péter az EU–Közép-Ázsia Gazdasági Fórumon vesz részt pénteken.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.