Pesti Srácok

Szlovákiában országos karantént javasolt az államfő

Szlovákiában országos karantént javasolt az államfő

Zuzana Čaputová szlovák államfő országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt. Az államfő – aki a szlovák törvények értelmében hivatalosan nem utasíthatja a kormányt intézkedésekre – szokatlanul érzelemtelített hangnemben nyilatkozott egy pozsonyi kórházban tett látogatást követően.

– fogalmazott Zuzana Čaputová szlovák államfő, aki felszólított mindenkit arra, hogy ideje végre hallgatni a szakértőkre. A kormányzó pártok képviselői a sajtónak már jelezték, hogy szerdán szigorítanak a járványügyi korlátozásokon, konkrét intézkedéseket azonban egyelőre nem említettek.

A négypárti szlovák kormánykoalícióban eddig sokszor belső viták nehezítették új intézkedések kidolgozását és életbe léptetését. Čaputová több mint egy hete írta alá azokat a törvénymódosításokat, amelyek értelmében a munkavállalóknak hetente kétszer munkakezdés előtt igazolniuk kell, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, átestek a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatniuk a legfertőzöttebb térségekben. Ugyanez vonatkozik az éttermi és más szolgáltatások igénybevételére is. Az új jogszabályoknak elvileg hétfőn kellett volna hatályba lépniük, de az ország egészségügyi hatóságai hiányosnak tartották a szabályozás gyakorlati alkalmazásának előkészítését.

PestiSracok facebook image

A szlovákiai ellenzék is megosztottnak mutatkozik. Míg Peter Pellegrini volt miniszterelnök, az Irányból kivált Hang (Hlas-SD) vezetője felszólította Caputovát, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást a kormányra, addig a pozsonyi parlament két legnagyobb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) és a Mi Szlovákiánk-Néppárt (LSNS) elutasítja a beoltatlanok számára a vendéglátóiparban már korábban bevezetett korlátozásokat.

Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában a lakosság mindössze 46,8 százaléka kapott oltást, ami az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a harmadik legalacsonyabb átoltottsági arány az Európai Unióban.

Forrás: MTI; Fotó: ujszo.com

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.