Pesti Srácok

Szolidaritási adót vetne ki az RMDSZ az extraprofitot bezsebelő nagyvállalatokra

null

A napokon belül megalakuló új román kormányban is három miniszteri tárcát irányíthat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A magyar párt kaphatja meg az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező fejlesztési minisztériumot. A tárcát a Nemzeti Liberális Párt is a magáénak szerette volna, de az RMDSZ a koalícióból való kimaradással fenyegetett arra az esetre, ha nem tarthatja meg az eddig Cseke Attila által vezetett minisztériumot. Az RMDSZ javaslatot tett a pártoknak egy szolidaritási adó kivetésére is, azoknak a kereskedelmi társaságoknak az esetében, amelyek éves üzleti forgalma meghaladja a százmillió eurót – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A fejlesztési tárca mellett a környezetvédelmet és erdőgazdálkodást, valamint a sportot felügyelő tárcát irányítja az RMDSZ. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kormányfő-helyettes marad. A két legnagyobb, ellentétes politikai irányvonalat képviselő párt szövetsége miatt nagykoalíciósnak is nevezett, várhatóan a jövő hét második felében megszavazott Nicolae Ciucă vezette új román kormánynak családügyi minisztériuma is lesz. Az újonnan létrehozott tárca az eddig ellenzéki Szociáldemokrata Párt felügyelete alá kerül.

A koalíciós tárgyalások lezárását követően hétfőn a három párt a kormányprogrammal, az aláírt politikai megállapodással és a miniszterelnök személyének javaslatával Klaus Iohannis államfővel egyeztet. Az elnök a második meghiúsult kormányalakítási kísérlet után, két hete, bejelentette: most már csak akkor hívja össze az alkotmány által előírt kormányalakítási konzultációra a pártokat, ha előzetesen megállapodnak egymással a kormánytöbbség kialakításáról. A pártok közötti megegyezés értelmében hat hónappal a kormány beiktatását követően miniszterelnök-csere lesz; a szociáldemokraták egyik politikusa, vélhetően a pártelnök Marcel Ciolacu kerül fél évre a kormányfői pozícióba.

Kelemen Hunor közben arról nyilatkozott, hogy az RMDSZ javaslatot tett a pártoknak egy szolidaritási adó kivetésére azoknak a kereskedelmi társaságoknak az esetében, amelyek éves üzleti forgalma meghaladja a százmillió eurót.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott sajtótájékoztatóján a politikus.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.