Pesti Srácok

Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség a liverpooli robbantást

null

Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség hétfőn a Liverpoolban előző nap történt robbantásos incidenst. A brit terrorelhárító szolgálat területi vezetője, Russ Jackson hangsúlyozta hétfői tájékoztatóján, hogy a cselekmény indítéka egyelőre nem ismert, Priti Patel belügyminiszter azonban hétfő délután bejelentette, hogy az elhárító szolgálatok a második legmagasabb fokozatra emelték a nagy-britanniai terrorkészültség szintjét.

A robbanás vasárnap délelőtt a liverpooli nőgyógyászati klinika parkolójában, egy taxiban történt, amelynek utasa – a rendőrség feltételezése szerint az elkövető – a helyszínen meghalt. A taxisofőrnek sikerül idejében kimenekülni az autóból, és bár megsérült, de már hazatérhetett a kórházból. Russ Jackson elmondta: az eddig vizsgálat alapján rögtönzött kivitelezésű, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe, és valószínűsíthető, hogy a szerkezetet a taxi utasa állította össze. A rendőrségi vezető szerint nem ismeretes, hogy az illető miért a nőgyógyászati klinikához vitette magát a taxival, és az sem, hogy a robbanószerkezet ott miért lépett hirtelen működésbe. Hozzátette: a rendőrség tudni véli a taxi utasának kilétét, de a vizsgálat jelenlegi szakaszában ezt még nem kívánja nyilvánosságra hozni. A brit sajtóban megjelent találgatásokra utalva Jackson elmondta: a rendőrség tudatában van annak, hogy a kórház közelében éppen a robbanás pillanataiban kezdődött a brit háborús halottak emléke előtt tisztelgő, minden év novemberében megtartott gyászünnepély, de jelenleg semmilyen vizsgálati adat nem utal arra, hogy az incidens és a rendezvény között kapcsolat lett volna.

A rendőrségi terrorelhárító szolgálat területi vezetője úgy fogalmazott: jóllehet a robbantás indítéka nem ismert, az összes körülmény figyelembevételével a szolgálat terrorcselekménynek minősítette az esetet. Russ Jackson elmondta, hogy a rendőrség két liverpooli lakcímen először három, majd később még egy embert őrizetbe vett, és az egyik helyszínen jelentőséggel bíró tárgyakat foglalt le. Jackson ezek mibenlétét nem részletezte. Kijelentette ugyanakkor: a vizsgálat jelenleg annak kiderítésére összpontosít, hogy készült-e még hasonló robbanószerkezet, mi volt az incidens indítéka, és vannak-e az ügynek további érintettjei. Priti Patel brit belügyminiszter nem sokkal Jackson tájékoztatója után bejelentette, hogy a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) az eddigi jelentősről a második legmagasabb – hivatalos meghatározása szerint súlyos fenyegetettséget tükröző - fokozatra emelte a nagy-britanniai terrorellenes készültségi szintet. Patel az intézkedéshez fűzött indoklásában kifejtette, hogy a készültségi szint megemelésének közvetlen előzménye a vasárnapi liverpooli robbantás, de a döntésben szerepe volt annak is, hogy az elmúlt hónapban ez a második nagy-britanniai terrorcselekmény.

A belügyminiszter arra utalt, hogy október közepén gyilkosság áldozatául esett Sir David Amess parlamenti képviselő. A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, október 15-én képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, amikor egy férfi, aki az utcáról tért be, késsel többször megszúrta. Sir David a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt. A 25 éves gyanúsítottat, Ali Harbi Alit elfogták és a terrorellenes törvény alapján tartják őrizetben. Nagy-Britanniában február 8-án csökkentették az országos terrorkészültséget az ötfokozatú skálán addig érvényben volt – hétfőn ismét életbe léptetett – súlyos szintről a középső, jelentős fokozatra. A súlyos fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelenti, hogy a hatóságok nagyon valószínűnek tartanak egy nagy-britanniai terrortámadást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/PA/Peter Byrne

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.