Pesti Srácok

Szijjártó: Értékrendünk lázadás az Európát, sőt, az egész világot uralni akaró liberális mainstreammel szemben – A Fidelitas kongresszusán jártunk (videóval frissítve)

null

A Fidelitas stabil értékrendje lázadást jelent az "Európát, sőt, az egész világot uralni akaró" liberális mainstreammel szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Fidesz ifjúsági szervezetének tisztújító kongresszusán a tárca közleménye szerint. A Pesti TV stábja Illés Boglárkát, a szervezet két évre újraválasztott elnökét is megszólaltatta. Válaszolt kérdéseinkre Farkas Dániel, tagtoborzásért és tagfelvételèrt felelős alelnök is.

A tárcavezető a Fidelitas 25 éves fennállása kapcsán rámutatott, hogy ennyi idő alatt "nemcsak politikusok, hanem komplett politikai szervezetek, pártok is jönnek-mennek".

– mondta példaként. Szerinte azonban ahogy a Fidesz képviseli a politikában a stabilitást, a biztonságot, a kiszámíthatóságot, ugyanezt teszi a Fidelitas a politikai ifjúsági szervezetek világában.

PestiSracok facebook image
Az első sorban balról jobbra: Szijjártó Péter, a Fidelitas egykori elnöke, külgazdasági és külügyminiszter (b), Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, az Országgyűlés elnöke, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő. Fotó: MTI/Kovács Tamás

– fogalmazott. Szijjártó Péter ezt követően a koronavírus-járványról és annak gazdasági hatásairól beszélt, mondván, az elmúlt másfél évben egyszerre kellett az emberek életét és munkahelyét is megmenteni.

– hangsúlyozta a tárca tájékoztatása szerint.

A normális Európa

Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy minden fiatal nemzedék tagjainak életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, hogy egy kiüresedett, hazug világban ők hivatottak az értékeket megőrizni. Utalva Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című versére, arról beszélt: harminchárom évvel ezelőtt a Fidesz tagjaiban is élt a vágy és megfogalmazódott az akarat, hogy mindig készek legyenek átkelni egy túlsó partra, magukkal menekítve mindazt, ami az életet széppé és jóvá teheti. Hallgatóságának azt üzente, hogy nekik kell a normális Európa eszményét átvinni a túlsó partra azzal együtt, hogy akár nekik is kell újjáépíteni ezt a túlsó partot.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Fotó: MTI/Kovács Tamás

  • Videóüzenetében a 2010 óta a nemzeti oldal képviselői által megtett utat és elért eredményeket méltatta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Fidelitasról vonzó és számos nagy munkabírású politikust kinevelő, lendületes közösségként beszélt, amelyre fontos szerep hárul majd a jövő évi választás kampányában is.
  • Benkő Tibor honvédelmi miniszter kijelentette: értékalapú társadalmat kell építeni és ez csak egységben valósítható meg. Hozzátette: mindennek alapja a béke, a biztonság és a stabilitás, majd annak fontosságáról beszélt, hogy mindenki érezze át a honvédelem nemzeti ügy voltát.

Pótolhatatlan nemzetösszetartó munka

  • Nagy István agrárminiszter videóüzenetében azt mondta: a Fidelitas pótolhatatlan nemzetösszetartó munkát végez és hitelesen képviseli a polgári értékrendet. A szervezet munkája azt bizonyítja, hogy fényes jövője van a Fidelitasnak, a Fidesznek és Magyarországnak.
  • Varga Judit igazságügyi miniszter videóüzenetében kérte a megjelenteket: ne feledjék, hogy akármilyen nehéz helyzettel is néztek szembe az elmúlt években, az élet mindig őket igazolta.
  • Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetében arról beszélt: a magyarság azért tudott megmaradni és megerősödni, mert erős sajátos identitása képessé teszi a történelem minden viharának túlélésére.
  • Palkovics László innovációs és technológiai miniszter videóüzenetében azt mondta, a magyar gazdaság ütésállóvá vált; ezt a járvány miatti gazdasági helyzetben bizonyította.
  • Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter azt emelte ki, hogy a magyar kormány a fiatalokat számtalan kedvezményben próbálja részesíteni. Sorsdöntőnek nevezte a jövő tavaszi választást üzenetében.

Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, a KDNP országgyűlési képviselője. Fotó: MTI/Kovács Tamás

  • Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a normalitásért, egy biztonságos országért, egy erős nemzetért és a fiatal generációk jövőjéért kell majd harcba szállni.
  • Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke örömét fejezte ki, hogy a Fidesznek van ifjúsági szervezete, ezt ugyanis szerinte még a KDNP mondhatja el magáról. Hangot adott véleményének, miszerint az ellenzéki pártokról nem tudható, mi az ifjúsági szervezetük, ahogy az sem, hol találhatók a székházaik. Az ellenzéki pártok hogyan képzik az utódokat? Hogyan van a kiválasztódás? – tette fel a kérdést.
  • Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke azt mondta hallgatóinak, hogy nagyon szereti őket a bátorságukért, mert egy ilyen liberális véleményterrorban hajlandóak konzervatívok lenni, és azért is, mert hűségesek a hazájukhoz.
  • Németh Szilárd Fidesz-alelnök azt emelte ki: létfontosságú választás lesz a tavaszi, amelyen a gyermekvédelmi népszavazással együtt az ország jövőjéről döntünk, arról, hogy magyar Magyarország maradunk, vagy az Európai Egyesült Államok egyik bevándorlóországa leszünk.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő. Fotó: MTI/Kovács Tamás

  • Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, a párt európai parlamenti (EP) delegációjának elnöke videóüzenetében kijelentette, hogy a mostani, Európát megpróbáló időkben nagyobb szükség van a fiatalok részvételére a közéletben, mint bármikor.
  • Deutsch Tamás EP-képviselő arról beszélt: a Fidelitas a Fidesz után jelenleg a második legnagyobb politikai tömörülés. Az ifjúsági szervezetnek is köszönhető, hogy több mint másfél évtizede a legfiatalabb szavazók között a Fidesz a legtámogatottabb párt.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője. Fotó: MTI/Kovács Tamás

  • Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke, országgyűlési képviselője levelében azt írta: a Fidelitasnak továbbra is küldetése, hogy tegyük naggyá Magyarországot.
  • Koncz Zsófia országgyűlési képviselő korábbi élményeit felelevenítve azt hangsúlyozta, hogy a mai napig aktív tagja a Fidelitas közösségének.
  • Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár azt mondta, hogy nemcsak a jövő reménységeinek, hanem a jelen alakítóinak is tartják magukat.
  • Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke azt mondta, hogy egy ifjúsági szervezet életében 25 év nagyon hosszú időnek tűnik. A Fidelitasban mindenkinek megvan a maga története, jó a közösség a részének lenni.
  • Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke arról beszélt: a világban szemben áll a nemzetállam a globalista vágyálmokkal, és csak együtt, értékalapon, sokat dolgozva lehet ezt a küzdelmet megnyerni.
  • Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke kiemelte: sorsdöntő választás előtt áll az ország. Egymás támaszai kell, hogy legyünk – fogalmazott tagtársai előtt, legfőbb feladatnak a 2010 előtti hazug világ végképp meghaladását nevezve.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Továbbra is Illés Boglárka a Fidelitas elnöke

Az ifjúsági szervezet szombati, XVIII. tisztújító kongresszusán újabb két évre megválasztotta az eddigi vezetőjét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. Beszámolójukból kiderül, hogy a Fidelitas legfőbb döntéshozó testülete hét országos alelnököt bízott meg az egyes szakterületek vezetésével. A megválasztott alelnökök: Baczkó Norbert, Biró Marcell, Bóka Bence, Farkas Dániel, Hack Angelika Lilien, Kiss Norbert és Szabó Krisztián Szilárd.

Forrás: MTI; Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.