Pesti Srácok

Tordai Bence a kormányt támadja aktivistáival, pedig Karácsonyt kéne számonkérnie (Videó)

Tordai Bence és a Párbeszéd aktivistái Orbán Viktor azon kijelentésére reagáltak földbe szúrt sírkeresztekkel, miszerint „mi itt nem fogunk megfagyni télen”. A videóból kiderül, hogy az aktivisták nem értenek egyet a kormányfő állításával: szerintük a miniszterelnök „emberek ezreinek a halálával viccelődött”.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a múlt vasárnapi Fidesz-kongresszuson elmondta:

Tordai Bence és a baloldali aktivisták nem értenek egyet a kormányfő állításával: szerintük a miniszterelnök emberek ezreinek a halálával viccelődött. Számításaik szerint 2010 óta több ezer ember halt meg kihűlés miatt az utcán, saját otthonában vagy éppen erdei viskókban. Tordai Bence szerint mindez azért történhetett meg, mert a Fidesz-kormány felelőtlen, érzéketlen és embertelen. Ugyanakkor ez egy célt tévesztett akció, hiszen a hajléktalanok védelme Budapesten fővárosi kompetencia; ez ügyben helyénvalóbb lenne a Városháza előtt fellépni.

PestiSracok facebook image

A Párbeszéd egy másik politikusa is akciózott a héten a témában, azonban csúnyán lebukott. Mint megírtuk, Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a miniszterelnök fent említett szavaira reagálva a magyar hajléktalanhelyzetet egy 2013-as, az amerikai fővárosban, Washingtonban készült fényképpel ábrázolta. A baloldali politikus tehát hamisan azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha a fotón egy magyarországi hajléktalan ember szerepelne.

Forrás/Fotó: Tordai Bence Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.