Pesti Srácok

Új kormány alakulhat Romániában

null

Lezárultak a tárgyalások Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között: a nagykoalícióra készülő pártok vasárnap bejelentették, hogy közös kormányfőjelölttel és elfogadott kormányprogrammal mennek hétfőn az államfő által meghirdetett kormányalakítási egyeztetésre.

A kormánystruktúrára két változatot dolgoztak ki, miután korábban már megállapodtak arról, hogy a PNL és a PSD jelöltje – Nicolae Ciucă (PNL) és Marcel Ciolacu (PSD) – egymást váltja majd a kormányfői poszton. A két párt vezető testületei hétfőn döntik el, hogy melyik változatot javasolják Klaus Iohannis államfőnek. Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi miniszter, a PNL kormányfőjelöltje azt mondta: „mindent megtesznek” azért, hogy a PNL adhassa elsőként a kormányfőt. Hozzátette: a tisztségek elosztásának egyik elve az, hogy a pénzügyi és a közlekedési tárca, illetve a kormányfőtitkári tisztség mindig ahhoz a párthoz kerül, amelyiknek nincs miniszterelnöke. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök és kormányfőjelölt azt is elmondta, hogy jövő hét folyamán vélhetően a kétkamarás parlament házelnöki tisztségeiről is döntenek a koalíciós partnerek.

Az RMDSZ növelte befolyását

Az RMDSZ elfogadta azt, hogy kimaradjon a miniszterelnöki tisztség rotációs rendszeréből, ugyanakkor elérte, hogy a parlamenti mandátumoknál nagyobb arányban képviseltesse magát a kormányban. Bár vasárnap a tárcák elosztásának végső változatát nem ismertették, a küldöttségvezetők szombaton azt mondták, hogy az RMDSZ megőrzi azt a három minisztériumot – köztük a liberálisok által is igényelt fejlesztési tárcát –, amelyeket a korábbi jobbközép koalíciós kormányban vezetett, amikor nem a parlamenti mandátumok 33 százalékával rendelkező PSD-vel, hanem a feleakkora parlamenti súlyt képviselő Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) osztoztak a tisztségeken.

PestiSracok facebook image

A vasárnapi tárgyalások után Kelemen Hunor bejelentette: az új kormányban lesz két új minisztérium, a turizmusért és a vállalkozásokért felelős minisztérium, valamint a családokért és ifjúságért felelős szaktárca.

– indokolta közösségi oldalán a döntést az RMDSZ elnöke.

A küldöttségvezetők szerint csütörtökön – vagyis még a román nemzeti ünnep hosszú hétvégéje előtt – beiktatott kormánya lesz Romániának. Romániát október 5-e óta ügyvivő kormány vezeti, amióta az USR kilépése nyomán a parlament megbuktatta a tavalyi választások nyomán alakult, Florin Cîțu liberális pártelnök vezette jobbközép koalíciós kormányt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.