Pesti Srácok

A hiszti ellenére beérett a felsőoktatási modellváltás Szegeden – Jelentősen nőnek a bérek és a hallgatói juttatások az SZTE-n

null

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fenntartóváltása, az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi az alapbér és a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások emelését – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön a sajtót.

A közlemény szerint az SZTE új bérstruktúrát vezet be, amely három eleme a jelentősen megnövelt alapbér, valamint az egyaránt teljesítményen alapuló, éves, az alapbérbe beépülő fizetésemelés és az akár több havi bért is jelentő bónusz. Az akadémiai terület oktató, kutató, tanár munkatársainak alapbére a korábbi közalkalmazotti jogviszony szerinti illetményhez képest jelentősen, átlagosan 50 százalékkal emelkedik. Az egyetemi tanárok alapbére jövőre átlagosan 40, az egyetemi docenseké 33, az adjunktusoké 60, a tanársegédeké 78 százalékkal nő. Egy tanársegéd átlagos alapilletménye 213 685 forintról 380 000 forintra emelkedik. Egy egyetemi tanár alapilletménye az SZTE-en legkevesebb 800 ezer forint lesz. A kollégiumi tanárok alapbére 400 ezer, a nyelvtanároké pedig 450 ezer forintra emelkedik. A teljesítményértékelési rendszereket 2022 első negyedévében véglegesítik.

A köznevelésben, a szakképzésben, illetve az egyéb szakmai és funkcionális munkakörökben, nem akadémiai területen dolgozók bérrendezése is megindult. Ennek részleteit az SZTE a szeptemberben megtörtént, 15 százalékos béremelésen túl – a munkakörök különbözősége miatt – az érdekképviseletekkel történő egyeztetés után véglegesíti.

A közleményben kitérnek arra is, hogy nőnek a hallgatói támogatások: jövőre a START ösztöndíj keretösszege duplájára emelkedik, amelyből így több mint ezer újonnan felvett hallgató részesülhet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Lehotka László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.