Pesti Srácok

A Mandinert is megregulázták a Facebook cenzorai

A Mandinert is megregulázták a Facebook cenzorai

A Facebook lekorlátozta – és bármikor törölheti is – a közel nyolcvanezer követővel rendelkező Mandiner közösségi oldalát a Facebook ízlésének nem megfelelő vélemények, kijelentések miatt. A Mandiner fő bűneinek egy Rod Dreher amerikai közíró cikkéből való idézet publikálását és Toroczkai László nevének említését tartják a cenzorok.

A történet még nyáron kezdődött, és most, decemberben jött az újabb fejezet. A közösségi platform cenzorai szerint több bűne is van a portálnak, például az, hogy nyáron publikálták Rod Dreher amerikai közíró az American Conservative-ba írt cikkének egy részletét. Az amerikai konzervatív körökben saját egyéni nézetrendszerrel rendelkező Dreher azt írta az AC-be írt véleménycikkében többek között, hogy szerinte a nyugat hazug módon kezeli az ittenieket – mármint a közép-európaiakat –, valamint „könnyű elképzelni, hogy Ferenc pápa miért nem szereti Orbánt”, és „Orbán szerint Európa halálát jelentené” Európa kapuinak megnyitása a bevándorlók előtt. E tényeket és szabad véleménynyilvánításokat tartalmazó szemlerészlet miatt a Mandiner nyáron a lekorlátozás határára került. A nyár folyamán informális csatornákon azt a tanácsot kapták, hogy kerüljék Rod Dreher megemlítését, idézését.

De nemcsak Dreher, hanem Toroczkai László neve is problémás a Facebook ítélőszéke előtt. Most, decemberben kapott konkrét fenyegető üzenetet és lekorlátozást a portál a Facebook részéről. A büntetés oka a Toroczkai vezette Mi Hazánk párt tüntetéséről szóló március 15-ei hír facebookos megosztása volt. Büntetésként a szóban forgó Facebook-poszot törölték, valamint korlátozták az FB-oldaluk láthatóságát és az oldal törlését is kilátásba helyezték a közösségi platform cenzorai.

Forrás: Mandiner; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.