Pesti Srácok

A szegények, a gyengék, a munkából élők elismerését szorgalmazta a pápa

A szegények, a gyengék, a munkából élők elismerését szorgalmazta a pápa

A nagyság keresésétől és a feltűnési vágytól uralt világban a láthatatlan kicsik iránti szeretetet nevezte a gyermek Jézus születése üzenetének Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián péntek este, amelyen – az előző évivel ellentétben – hívők is részt vettek.

Ferenc pápa homíliájában kiemelte, hogy Jézus születésének leírásakor az evangélium a római birodalmat kormányzó császár nagyságáról beszél, amelyet a nagyságtól mentes Betlehemben született gyermekkel hasonlít össze, akit csak a pásztorok vesznek körbe.

– mondta az egyházfő, aki megjegyezte, hogy a karácsonyi fényeken és díszeken túltekintve a lényeget kell látni: az Úr megmutatkozott, de az emberek nem fogják fel.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a pápa. Ferenc pápa úgy vélte, ugyanezt kell keresni az élet kis dolgaiban, a hétköznapok egyszerű gesztusaiban, a családban éppúgy, mint a munkavégzésben. A nagyság utáni siránkozás, az örökös elégedetlenség helyett az egyházfő szerint az embereknek el kell fogadniuk gyengeségeiket, tévedéseiket, azt a kicsiséget, amelyet a mai világban hűvös közöny kísér, mintha a kicsik nem érnének semmit, mintha nem érdemelnének szeretet.

– mondta a pápa. A pásztorokat hozta fel példaként, akik a legegyszerűbbek voltak, mégis a legközelebb kerültek az Úrhoz.

– tette hozzá. Ferenc pápa külön megemlékezett a rabszolgasorsra kényszerített dolgozókról, valamint azokról, akik munkavégzés közben veszítik életüket. A Szentatya azt szorgalmazta, hogy az emberiség térjen vissza a kezdetekhez, Jézus születése helyszínére, Betlehembe, és az egyház is térjen vissza kezdeti szolgálatához a szegénység és a testvériség jegyében. A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a bazilikában felállított betlehemben a jászolba helyezte a gyermek Jézus szobrát.

December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, amelynek hagyományos témája a béke. Az egyházfő ilyenkor felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, de szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat, köztük a pandémiás helyzetet, a migrációt és az éghajlatváltozást. Az olasz nyelvű beszéd után latinul Urbi et Orbi ünnepi áldását adja Róma városára és a világra. A pápa 2020 húsvétja óta nem jelent meg a lodzsán, a bazilika belsejében mondta el beszédét, szombaton azonban ismét nyitva lesz a Szent Péter tér, ahova több ezer hívőt várnak. A Vatikán azt közölte, hogy ezerötszáz hívő foglalt helyet a Szent Péter-bazilikában: a résztvevők számára nem volt kötelező a védettségi igazolás, de maszkot viseltek, és egymástól biztonsági távolságra ültek. A szertartáson részt vevő papok is maszkban voltak. Tavaly kizárólag egyházi személyek voltak jelen a misén a járvány miatt lezárt Vatikánban. Akkor üres volt a Szent Péter tér, ahol most rómaiak és turisták kivetítőkön követték a pápa beszédét. A mise menetét is módosították tavaly, de idén visszatértek a hagyományhoz, így Ferenc pápa a bazilika bejáratától a főoltárig vonult, ahol felfedte a gyermek Jézus szobrát eltakaró leplet. A földrészeket képviselő gyerekek – akik tavaly nem voltak jelen – adományokat tettek a szoborhoz.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.