Pesti Srácok

Átadták az M5-ös autópálya csengelei csomópontját

Átadták az M5-ös autópálya csengelei csomópontját

Gulyás Gergely is részt vett az M5-ös autópálya csengelei csomópontjának átadóján. A miniszter szerint régóta esedékes adósságot sikerült törleszteni azzal, hogy közúti kapcsolat épült az M5-ös autópálya csengelei pihenőjéhez, hiszen az M5-ös autópálya mintegy másfél évtizede ért el Szegedig, a csengeleieknek azonban a néhány száz méter helyett az egyik irányba tizenhét, a másik irányba huszonhárom kilométert kellett autózniuk, hogy elérhessék a településük mellett elhaladó sztrádát. A néhány száz méteres útszakasz megépítésének köszönhetően javulnak a Csengelén és a környező településeken élők életkörülményei.

– hangsúlyozta a miniszter. Gulyás Gergely kitért arra: 2010 áprilisában tizennégy megyeszékhely volt elérhető közvetlenül a gyorsforgalmi-úthálózatról. Az elmúlt években ehhez csatlakozott Szolnok, Eger, Salgótarján is, és csupán néhány kilométer hiányzik Kaposvár és Békéscsaba esetében. A tervek szerint 2025-ig valamennyi megyeszékhely elérhető lesz a gyorsforgalmi-úthálózatról.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kifejtette: az autópálya-csatlakozás elkészülte a csengeleiek mellett a Pusztaszeren, Tömörkényen és Csanyteleken, és a szomszédos Bács-Kiskun megye közeli településein élők számára is könnyebbé teszi a sztráda elérését.

PestiSracok facebook image

– közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkári posztját is betöltő politikus, és a Magyar Falu Programot az utóbbi száz év legsikeresebb vidékfejlesztési kezdeményezésének nevezte.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?