Pesti Srácok

Böröcz László: a baloldal megszüntetné a minimálbért

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy látja, hogy a baloldal programja egyértelmű: ha újra kormányra kerülnének, megszüntetnék a minimálbért. A politikus keddi videójában hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, a baloldal választott vezetője szó szerint azt mondta, hogy nem tartja szükségesnek a minimálbért.

emelte ki Böröcz László, hozzáfűzve: pedig a minimálbér azt jelenti, hogy a munkavállalók nincsenek kitéve például a multik agresszív bérleszorító gyakorlatának.

PestiSracok facebook image

– vélekedett a frakcióvezető-helyettes.

– jelentette ki. Megjegyezte: ez az összeg csaknem háromszor akkora, mint amekkora a baloldal idején volt.

– hangoztatta Böröcz László.

– zárta szavait a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A minimálbérnek, ha belemennénk, rengeteg hátránya van – szögezte le Márki-Zay még novemberben. Meglátása alapján, ha túl magas a minimálbér, akkor a vállalkozók nem fognak embereket alkalmazni, mert nem éri meg nekik. A politikus állításával szemben azonban a minimálbér és a garantált bérminimum emelése felfelé hajtja a többi bért és az egyéb juttatások, támogatások összegét. A közfoglalkoztatási bér is jelentősen emelkedik majd, emellett a minimálbér-emelés a táppénz, az álláskeresési járadék és a gyed összegére is hatással van. Beszélt arról is, hogy a túl magas minimálbér rettenetes veszélyekkel járna, olyannyira, hogy tömeges munkanélküliséget okozna Magyarországon, majd a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva önmagát hazudtolta meg, mondván, nem mondta azt, hogy nincsen szükség a minimálbérre. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy – a közös baloldali sajtótájékoztatón – már arról beszéljen: felemelik a minimálbért, ez egy nagyon fontos követelés.

Forrás/Fotó: Böröcz László Facebook-oldala

Ajánljuk még