Pesti Srácok

Elvesztették a fonalat a baloldalon - Schmuck Erzsébet és Kunhalmi Ágnes most igazat mond?

Elvesztették a fonalat a baloldalon - Schmuck Erzsébet és Kunhalmi Ágnes most igazat mond?

Portálunk is beszámolt a 444 által közzétett közvélemény-kutatásról, amely szerint hatalmas előnyben van a Fidesz az egyesült ellenzékkel szemben. A baloldali megmondóemberek is reagáltak a felmérés eredményeire, azonban megnyilvánulásaik még a megszokott kaotikus hangnemen is túltesznek.

Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. Ez egy régi igazság, és ha pusztán a Pulai Andrásék által készített felmérésekből indulnánk ki, akkor joggal kételkedhetnénk azok hitelességében. A 444-en a napokban megjelent felmérés azonban mégis érdekes eredményeket mutat, össze is zavarodott az ellenzék annak nyilvánosságra kerülése után. A Soros-blog minden bizonnyal azzal a céllal jelentette meg a baloldal számára lesújtó eredményeket, hogy azzal egy kicsit megmozgassa a lassan apátiába süllyedő ellenzéki szavazókat. Azonban ismét elszámolták magukat: a kormánypártok előnye ugyanis a jelek szerint nagyobb, mint a bizonytalanok száma. A baloldal tehát ismét magyarázkodásra kényszerült, Márki-Zay már belső ellenségeket keres, és tagadja a kutatás hitelességét. Bizony, a baloldal "kapitánya" szerint már a 444-et is megvette a Fidesz!

Márki-Zay kapitány még azt is tagadta, hogy ők rendelték volna a felmérést, ami azért is érdekes, mert Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke pénteken a Spirit FM műsorában éppen arra panaszkodott, hogy a 444 a pártok megkérdezése nélkül hozta nyilvánosságra a kutatásnak az eredményeit, amit az egyesült ellenzék kampánystábja fizetett. Tehát vagy Márki-Zayt nem tájékoztatták arról, hogy készíttetnek egy ilyen kutatást - vagy a kapitány hazudik. A baloldal kirakatembere egyébként is hatalmas következetességről tett tanúbizonyságot, mikor a Szabad Európának adott interjújában megkérdezték, meg van-e már az ellenzék szlogenje, úgy válaszolt:

PestiSracok facebook image

Hölgyeim és uraim, a baloldal kapitánya! Meg sem lepődünk azon, hogy nem tudja mi folyik a saját kampányában. Nem mellesleg Márki-Zay későn kezdte meg tagadni, hogy ők rendelték a felmérést, hiszen már Kunhalmi Ágnes is beismerte az ATV műsorában, hogy azt az egyesült ellenzék számára készítette az Iránytű Intézet. Tehát az LMP mellett az MSZP is tudott róla, csak éppen a miniszterelnök-jelölt nem.

A csodakutatás nem csak az ellenzéki politikusokat zavarta össze, hanem a független-objektív sajtó (FOS) munkatársait is. A Telex egyenesen felháborodott cikkben írta meg, hogy nagyot csalódott testvérblogjában és a cikket jegyző Magyari Györgyben, mert tényként kezeli a felmérés eredményeit. A nincsmásik portál szerint a kutatásnak "nincs gazdája", ezért hiteltelen. Schmuck és Kunhalmi fenti kijelentéseit tekintve ez ismét nettó hazugság, de ezen sem lepődünk meg.

Persze, benne van a pakliban, hogy a 444 cikke szándékolt szivárogtatás volt, amivel a szavazóikat akarták megmozgatni azonban mint fentebb említettük az óriási különbség, és a káosz amit a baloldalon keltett nem erre utal. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy Márki-Zay kezd kellemetlen lenni a baloldal számára és azzal készülnek fel az eltávolítására, hogy beismerik mennyire kártékony a tevékenysége az ellenzék szempontjából, azonban ezt a tervet még nem tisztázták, ezért keltett zavart a saját soraikon belül.

Forrás: Mandiner, 444, Telex; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.