Pesti Srácok

Furcsa mellékszálak jellemzik a Városháza-gate-et

Furcsa mellékszálak jellemzik a Városháza-gate-et

A Városháza-gate ügyének egyik kellemetlen mellékszála Bajnai Gordon szerepe, aki az Anonymus-hangfelvételek tanúsága szerint komoly befolyással rendelkezik a főváros ügyeit illetően és a kapcsolatrendszere is jelentős. A másik meghökkentő részlet, hogy Bajnai egykori wallisos kollégája, barátja azt állította, hogy külföldi tőkés körök állnak az ellenzék mögött, akiknek magyarországi embere Bajnai Gordon.

Bár sokáig tagadták, fény derült arra, hogy a fővárosi vezetés valóban el akarja adni a Városháza épületét, sőt, sok a „cápa” is, hiszen közvetítőként mások is részt vennének egy-egy ügyletben – emlékeztett az Index.hu. Bajnai aztán Gansperger Gyula meghívására került a Városháza eladásának ügyébe. A lap azonban emlékeztet: Bajnai ajánlotta be Karácsony Gergelynek Tordai Csabát és Kiss Ambrust, akik jelentős befolyással bírnak a fővárosnál. Maga Bajnai mondja el az egyik felvételen:

Tordairól pedig azt mondta:

PestiSracok facebook image

Bajnai a külföldi nagytőkések embere

Egy másik hangfelvételen pedig már arról is szó volt, hogy Bajnai a közvetítő a magyar ellenzéket finanszírozó külföldi tőkés csoportok és a magyarországi baloldal között. Gansperger úgy fogalmazott:

Bajnai barátja és harcostársa ezután a külföldről finanszírozott baloldali médiára is kitért.

Gansperger arról is beszélt, hogy egyes külföldi tőkésköröknek kifejezett anyagi érdekük fűződik az Orbán-kormány megbuktatásához, és azért támogatják az ellenzéket, mert a baloldali kormányok idején komoly anyagi haszonra tehettek szert.

Ügynökök a parlamentben

Az egyik felvételen azokról a politikusokról is szó van, akik szintén külföldi érdekeket szolgálnak. A párbeszédes Szabó Tímeáról például azt mondja Gansperger, hogy CIA-ügynök.

A baloldal persze folyamatosan azt mondja, hogy a hangfelvételek manipuláltak és össze vannak vágva, ezért Anonymus az egészet vágatlanul átadta a rendőrségnek.

Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.