gansperger gyula
Újabb fejlemények kerültek napvilágra a Városháza-botrány ügyében
Továbbra is nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Városháza-gate ügyében, a rendőrség pedig az eddig elkülönített bűnügyeket már egy eljárásban vizsgálja. A Magyar Nemzet információi szerint milliárdokat tüntethetett el a korrupciós gépezet.Karácsony feljelentéssel hárítana
Hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza-gate kapcsán. Budapest első embere a Fideszre kenné a városházi korrupciós botrányát, amikor bizonyítékok hamisításával és „orosz gazdáktól” tanult módszerekkel vádaskodik – számolt be a Magyar Nemzet.Városháza-ügy kulcsfigurája: "F*sz tudja", hova tettek Karácsonyék kétszáz milliárd forintot
A baloldali vezetésű főváros sleppjére költhették el Karácsony Gergelyék azt a kétszázmilliárd forintos tartalékot, amit az előző főpolgármester, Tarlós István hagyott utódjára 2019-ben – állította a Városháza-ügy kulcsfigurája egy beszélgetés során. Ez azokból a vágatlan hangfelvételekből derül ki, amelyeket korábban Anonymus juttatott el a hatóságokhoz, és amelyeknek a leirata a jelenleg zajló büntetőeljárás nyomozati anyagainak részét képezik - írja a Magyar Nemzet.Anonymus-videók: „Gyurcsány egy bunkó paraszt!”
Gyurcsány Ferenc egy bunkó paraszt, érted?! – fogalmazott Gansperger Gyula a Városháza eladásával összefüggésben folytatott egyeztetések egyikén. Ez azokból a vágatlan hangfelvételekből derül ki, amelyeket korábban Anonymus juttatott el a hatóságokhoz, és amelyeknek a leirata a jelenleg zajló büntetőeljárás nyomozati anyagainak részét képezik – írja a Magyar Nemzet.A Városháza-ügy koronatanúja szerint még a választások előtt eladhatták volna az épületet
Csák Imre, a Városháza-ügy koronatanúja nevét és arcát vállalva nyilatkozott a botrány részleteiről. Mint mondta, a fővárosi önkormányzat „jutalékos embere”, Berki Zsolt az ő kapcsolatrendszerét felhasználva próbált vevőt találni a budapesti Városháza épületegyüttesére. A Csák által hozott amerikai és arab befektetőkkel való tárgyaláson Berki előre kétmilliárd forintnyi jutalékot, vagyis korrupciós pénzt kért az ügylet tető alá hozásáért, ami miatt a potenciális vevők inkább elálltak az üzlettől. A koronatanú szerint Berki azt mondta, hogy ő közvetlenül Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, amit vissza is igazoltak.Városháza-gate – Igazságügyi szakértők vizsgálják a leleplező felvételeket
Igazságügyi szakértők vizsgálják a titokzatos Anonymus által a nyomozó hatóságnak átadott hangfelvételek tartalmát; ezt megerősítette Budai Gyula országgyűlési képviselő is, aki az egyik feljelentő a Városháza eladásával kapcsolatos ügyben – írja a Magyar Nemzet, felidézve, hogy a Városházát Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével orosz befektetőknek próbálták meg eladni.Márki-Zay Péter: az ellenzék győzelme főnyeremény lenne Brüsszel számára
Újra bebizonyosodott, hogy a baloldal nem a magyarok, hanem külföldi körök érdekeit képviseli. A Magyar Nemzet értesülése szerint Márki-Zay Péter a Timothy Garton Ash angol történésszel folytatott szerda délutáni londoni beszélgetésében a moderátor felvetésére megerősítette azon véleményét, miszerint az ellenzék győzelme főnyeremény lenne Brüsszel számára.Városháza-gate: nem tudta érdemben cáfolni a jutalékos rendszer létezését a vizsgálóbizottság
Utolsó ülését tartotta hétfőn délelőtt a fővárosi Városháza feltételezett eladását vizsgáló bizottság, amelynek a mai nappal lejárt meghosszabbított mandátuma is, amelyet eredetileg csupán két hétre szavazott meg a baloldali többségű fővárosi közgyűlés. Az ülés során a bal- és jobboldali képviselők két külön jelentéssel álltak elő, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszt a bizottság. A Kovács Péter által jegyzett összefoglaló szerint a bizottság nem tudta érdemben cáfolni a Városházán működő jutalékos rendszert, a baloldali összefoglaló szerint pedig nincs semmi látnivaló, és már az oroszok sem akarták megvenni a hivatal épületét. A testület ülésének végén szavazott a bizottság munkáját összefoglaló két, párhuzamos javaslatról: a baloldali többség Soproni Tamás összefoglalóját fogadta el, így az fog a bizottság elé kerülni.Karácsony a Városháza-ügy tárgyalásán: sz*rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken (Videó!)
Karácsony Gergely hétfőn nagyon kiakadt a Városháza-ügy kivizsgálására létrehozott bizottság ülésén. A főpolgármester láthatólag nem tudott mit kezdeni a bizonyítékokkal és a szokásos stílusában reagált: a hangfelvételekről azt állította, hogy azok nem számítanak és semmit nem bizonyítanak. Úgy tűnik, érzi, nem lesz elég ide az, hogy ő nem tud semmit. És természetesen Putyin van minden mögött, ha valaki elfelejtette volna. A Karácsony számára egyre kínosabb történet ügyében hétfőn megszólalt a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja is, miután a főpolgármester igyekezett politikai ellenfeleire kenni az elképesztő mutyi történetét, amelyről hamarosan videotudósítással jelentkezünk.Ajánljuk még