gansperger gyula
Pesti Riporter – Gyurcsány és Bajnai csak akkor segít, ha előre megállapodnak, az ő embereik milyen pozíciókat kapnak a Fővárosi Önkormányzatnál (Videó)
Felér egy részletes, töredelmes beismerő vallomással az a hangfelvétel, amelyen Bajnai Gordon maga taglalja, hogy aktívan közbenjárt a Városháza eladásának ügyében. Anonymus pénteken juttatta el szerkesztőségünkhöz leleplező sorozatának újabb epizódját, amelyen hallható, hogy Bajnainak nem „szórványos ismerőse” Gansperger Gyula, hanem vállaltan régi harcostársa, és ő kérte fel a volt miniszterelnököt, hogy közbenjárjon a kótyavetyében. Kiderült az is, hogy az érintettek egy Barts J. Balázsnál is lényegesen magasabban álló emberrel egyeztettek, és világossá vált, hogy a Városházát a valóságban ketten vezetik: az egyikük Tordai Csaba, a főpolgármester főtanácsadója. A Pesti Riporter vendégével, Sára Botonddal, Budapest Főváros kormánymegbízottjával ezt a témát jártuk körül.Karácsony orosz szálat emleget a Városháza eladása kapcsán, de lehet, hogy épp ezzel árulta el magát
Karácsony Gergely újra megszólalt Városháza-ügyben, azonban olyan szinten belegabalyodott a mentegetőzésbe és saját hazugságaiba, hogy valószínűleg már a szövetségesei is a fejüket fogják. A főpolgármester bejegyzésének legérdekesebb része, hogy egy olyan orosz üzletembert emleget, aki eddig szóba sem került a Városháza eladásának kapcsán. Felvetődik tehát a kérdés: lehetséges, hogy a hiperpasszív főpolgármester esetleg elkotyogott valamit az üzletről, amiről eddig nem tudtunk? Az mindenesetre biztos, hogy ha így folytatja saját maga elásását, akkor nemcsak mi, de Tóth Csaba is csupán egy kávét kér majd.Végjáték – Itt van Bajnai részletes beismerő vallomása a Városháza eladásáról – Tipp a titokzatos bizalmasról
Felér egy részletes, töredelmes beismerő vallomással az a hangfelvétel, amelyen Bajnai Gordon maga taglalja, hogy aktívan közbenjárt a Városháza eladásának ügyében. Anonymus pénteken juttatta el szerkesztőségünkhöz leleplező sorozatának újabb epizódját, amelyen hallható, hogy Bajnainak nem „szórványos ismerőse” Gansperger Gyula, hanem régi harcostársa, és ő kérte fel a volt miniszterelnököt, hogy közbenjárjon a kótyavetyében. Kiderült az is, hogy az érintettek egy Barts J. Balázsnál is lényegesen magasabban álló emberrel egyeztettek, és világossá vált, hogy a Városházát a valóságban ketten vezetik: az egyikük Tordai Csaba, a főpolgármester főtanácsadója. Kérdés, hogy ki lehet a másik személy? (Cikkünk végén olvashatja tippünket!)Beismerte, hogy köze volt a Városháza-gate-hez, de mosakodik Bajnai Gordon
Magyarázkodásnak indult, de végül beismerés kerekedett Bajnai Gordon közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből, amelyben a Városháza-gate szövevényes hálójába keveredett egykori miniszterelnök igyekezett volna tisztázni magát. Ehelyett Bajnai gyakorlatilag beismerte, hogy tudott a Városháza eladásának tervéről, ezen túlmenően pedig legalább egy alkalommal meglátásait, tanácsait személyesen is megosztotta az érintettekkel. Ez utóbbi tényt persze kár is lett volna tagadnia, hiszen ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, egy, az ominózus találkozó alkalmával készült képet hozott nyilvánosságra Anonymus, amelyen Bajnai mellett Gansperger Gyula áll egy luxusterepjáró mellett.Közös fotó: Bajnai Gordon áll Gansperger Gyula mellett – Anonymus bizonyítékokat ígér a fővárosi mutyikról (Videó!)
Anonymus tovább tekeri a Városháza-gate botrányát, ugyanis egy fotót mutatott be, amelyen jól látható, hogy Gansperger Gyula baloldali üzletember Bajnai Gordon volt kormányfő társaságában érkezik meg valahová vagy távoznak valahonnan. A videóban Anonymus nehezményezte, hogy a főváros vezetői nem mondják el őszintén az igazságot a Városháza tervezett eladásáról. Az igazság az, hogy a főváros jó pár ingatlanját akarta fű alatt, közvetítők révén értékesíteni, főleg külföldi üzleti köröknek, jutalékért cserébe. A Városháza miatt legalább öt, külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak. Erre Anonymus szerint bizonyíték is van.A kilencvenes évek vadkapitalizmusát idézi a budapesti Városháza, ahol "jutalékra" mutyizhatnak az elvtársak
Hihetetlen: néhány hétnek sem kellett eltelni ahhoz, hogy ha kiejtjük a szánkon a Városháza szót, akkor már senkinek sem egy épület, vagy egy intézmény ugrik be, hanem a baloldal sunyi és a magyar főváros vezetéséhez méltatlan, szerteágazó korrupciós botránya. Elképesztő, de nem meglepő, hogy az áldozatpózt bármikor örömmel magára öltő Karácsony Gergely egy ilyen veretes botrányt sem intéz másképpen, mint menekülve és mutogatva. Azonban a Városháza eladása körüli igen komoly balhét vélhetően ennyivel nem lehet megúszni. Azért akkor se felejtsük el Karácsony szerepét, ha úgy tűnik, a főpolgármesteren kívül jóval nagyobb halak is a hálóba kerülhetnek. Reméljük, hogy senki sem ússza meg sima fegyelmivel az ügy tisztázása után, ami a tipikus becstelen baloldali rémtörténetek közé illik minden rezdülésével.Tarlós szerint Karácsony naponta reszelget előző nyilatkozatain
Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére beszélt a Városháza eladásának ügye körül kialakult botrányról. A volt városvezető szerint a Karácsony Gergelyék által adott magyarázatok ahelyett, hogy tisztáznák az ügyet, csak újabb kérdéseket vetnek fel.Itt az újabb felvétel: Karácsonyék idén tavasszal már jóváhagyták a Városháza eladását? (videóval és hanganyaggal!)
Újabb, portálunknak is megküldött hanganyaggal jelentkezett pénteken reggel a Cseh Katalin-botrány során megismert Anonymus-maszkos férfi, aki újabb részleteket csöpögtetett ki arról, miként óhajtotta a Fővárosi Önkormányzat és annak vagyonkezelője értékesíteni a Városháza sokmilliárdos épületét. Bár Karácsonyék mindent bevetettek, hogy eltolják magukról a felelősséget, a legújabb felvétel szerint a városvezetők már tavasszal áldásukat adták arra, hogy megváljanak Budapest egyik legdrágább épületétől, a Főpolgármesteri Hivatalnak is otthont adó Városházától.Alapjogokért Központ elemzője: saját szövetségesei számolhatnak le Karácsony Gergellyel
Saját baloldali szövetségesei próbálhatják meg idő előtt kitessékelni Karácsony Gergelyt a főpolgármesteri pozíciójából Tóth Erik szerint. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Mediaworks Hírcentrumának arról is beszélt, hogy Karácsony hivatali ideje alatt olyan mértékűre nőtt a káosz a főváros vezetésében, hogy azt már maga Budapest első embere sem látja át, így pedig különösen szembeötlőek a nagyobb transzparencia megteremtéséről tett kampányígéretei.Ajánljuk még

















