Pesti Srácok

Alapjogokért Központ elemzője: saját szövetségesei számolhatnak le Karácsony Gergellyel

null

Saját baloldali szövetségesei próbálhatják meg idő előtt kitessékelni Karácsony Gergelyt a főpolgármesteri pozíciójából Tóth Erik szerint. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Mediaworks Hírcentrumának arról is beszélt, hogy Karácsony hivatali ideje alatt olyan mértékűre nőtt a káosz a főváros vezetésében, hogy azt már maga Budapest első embere sem látja át, így pedig különösen szembeötlőek a nagyobb transzparencia megteremtéséről tett kampányígéretei.

– jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Szavai szerint a Városházán uralkodó őskáoszt Karácsony sem látja már át, hiszen egyik nap azt mondja, hogy nincs napirenden a Városháza eladása, másik nap pedig már kissé óvatosabban azt, hogy ő nem tud ilyen tervekről.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az elemző. Ráadásul – folytatta – a főpolgármester az egyik legalapvetőbb választási kampányígéretével marad adós, hiszen korábban azt állította, hogy mindenki előtt megnyitja a Városházát, a civileket is beengedi majd az épületbe.

– fejtette ki Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője arra is rámutatott: a budapesti városvezetésben az látható, hogy a különböző baloldali frakciók egymással versenyezve próbálják magukról a felelősséget áthárítani.

– értékelt Tóth Erik. A politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy 2008-ban, Demszky Gábor regnálásakor is előállt a baloldal a jelenlegihez hasonló elképzelésekkel, és az úgynevezett Városháza Fórum-projekt finanszírozását a városvezetés egyfajta PPP-konstrukcióban tervezte: a befektető felépítette volna a tömböt, cserébe pedig megkapta volna azt 99 éves használatba. Tóth Erik emlékeztetett: a 2010 előtti balliberális kormányzatokkal kapcsolatos tapasztalatok megmutatják, hogy a nemzeti vagyon kiárusításában a Gyurcsány Ferenc, majd a Bajnai Gordon fémjelezte baloldali politikai erők mindig is élen jártak, és egyebek mellett ennek esett áldozatul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is.

Mint arról portálunk is cikkezett, egy kiszivárgott hangfelvételen Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója meglehetősen cinikusan arról beszélt, hogy ideiglenesen építenék meg a Karácsony kampányában szereplő parkot – pusztán azért, mert a főpolgármester megígérte azt –, majd rövidesen elbontanák a létesítményt, és értékesítenék a Városháza épületegyüttesének jelentős részét. Barts több ismerősét is megemlítette a jelenlévők közül, így egy bizonyos Gyulát és Zsoltot, akik minden bizonnyal Gansperger Gyulával és Berki Zsolttal azonosíthatók. Utóbbiak szintén kulcsszerepet játszhattak a Városháza tervezett dobra verésében, illetve egy XXII. kerületi, 7400 négyzetméteres budai ingatlannak korrupciógyanús módszerekkel történő eladásában.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu