barts j. balázs
Karácsony csődről beszél, közben Gyurcsány embereihez ömlik a pénz a főváros kasszáiból
Az utóbbi napok újabb fővárosi botránya, a több százmillió forint összértékű prémiumeső is azt igazolja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kifizetőhelynek tekinti a budapesti önkormányzatot. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy Karácsony Gergely számos olyan vezetőnek adott mesés plusz juttatást, akik már a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban is magas pozíciókban voltak és bizalmi embereknek számítottak.Büntet és szeret – Így jutalmazza a haveri kört Karácsony
Karácsony Gergely a jelek szerint a főváros vezetését úgy képzeli el, mintha a Gyermeknevelés kezdőknek lapjairól olvasná le az önkormányzati munkát. Miközben ugyanis folyamatosan "Budapest kiéheztetéséről" siránkozik, addig azért tízmilliós prémiumra még jut pénz, amit ráadásul annak a Bart J. Balázsnak adott, akit 2021 végén fegyelmiben részesített, amiért a vagyonkezelő vállalat vezérigazgatója befektetőkkel tárgyalt a Városháza eladásáról. De ez csak a jéghegy csúcsa, a fővárosi vezetés belső körének összesen megítélt extra juttatás már közelíti a százmillió forintot, miközben a főpolgármester szerint súlyos anyagi helyzetben van az önkormányzat.A Városháza-ügy koronatanúja szerint még a választások előtt eladhatták volna az épületet
Csák Imre, a Városháza-ügy koronatanúja nevét és arcát vállalva nyilatkozott a botrány részleteiről. Mint mondta, a fővárosi önkormányzat „jutalékos embere”, Berki Zsolt az ő kapcsolatrendszerét felhasználva próbált vevőt találni a budapesti Városháza épületegyüttesére. A Csák által hozott amerikai és arab befektetőkkel való tárgyaláson Berki előre kétmilliárd forintnyi jutalékot, vagyis korrupciós pénzt kért az ügylet tető alá hozásáért, ami miatt a potenciális vevők inkább elálltak az üzlettől. A koronatanú szerint Berki azt mondta, hogy ő közvetlenül Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, amit vissza is igazoltak.Többmilliós jutalmat kaptak a fővárosi cégvezetők
Miközben Karácsony Gergely főpolgármester azt mondja, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, a Fővárosi Önkormányzat cégeinek vezetői többmillió forintos jutalmat kaptak 2021-ben, dupla annyit, mint 2020-ban – jelentette ki Kovács Péter, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának tagja egy mai sajtótájékoztatón, Budapesten."Nem voltam én mindig szegénylegény" – Karácsony és Gyurcsány kupléénekese is belenyúlt a fővárosi kasszába (videó!)
Kiderült, milyen összegű prémiumokat kaptak a fővárosi cégvezetők. Bár Karácsony Gergely szerint a "gonosz kormány kivéreztette Budapestet", azért a saját körök jutalmazására valahogy mégis tellett. A Városháza tervezett eladásának botrányában főszereplő és fegyelmiben részesített Barts J. Balázs például 5,2 millió forintot kapott, ugyanannyit, mint a milliárdos vagyonnal rendelkező Mártha Imre, a közműcégek csúcsvezetője, Karácsony Gergely és Gyurcsány kupléénekese.Karácsony Gergely inkább dobozol, de nem tesz rendet Városházán – Egyszerűen nem bír igazat mondani
A főpolgármester papírcsomagolással, dobozhajtogatással és cipekedéssel töltötte a napját, pedig a Városházán is akad bőven tennivaló. Nem lett tisztázva a mindent behálózó ingatlanmutyi, ahogy a Városháza épületének eladási szándéka sem; ezernyi kuka tűnt el az utcákról, piszok és szemét lepi el a várost; a kerékpársávok továbbra is dugókat okoznak; a közműholding vezetője Floridában építkezik; Gyurcsány kijáróemberei sohasem látott fejetlenséget okoznak. Szóval rendet kellene tenni. De ez valahogy nem sikerül... csak a figyelemelterelés megy. Karácsony Gergely alkalmatlan, és most már méltatlan is választott tisztségéhez: megszegte ígéreteit, élhetetlenné tette a várost, elárulta a budapestieket, botrányosan viselkedett, hazudott reggel éjjel meg este.Tessék, csak tessék, eladó a Városháza! – Orosz, amerikai és olasz befektetőknek is eladásra kínálták a főváros legdrágább épületét
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti körök végül elálltak a vásárlástól. Sajtóinformációk szerint azért hiúsult meg az üzlet, mert a közvetítő túl sok jutalékot kért. A befektetők szerint Berki Zsolt kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, ezért visszaléptek.Városháza-ügy – Karácsony elismer, a főváros tagad, melyikük hazudik?
Karácsony Gergely hétfőn, a Városháza eladásával kapcsolatban létrehozott vizsgálóbizottsági ülésen kijelentette: minden fővárosi cégvezető kapott jutalmat, még az a Barts J. Balázs is, aki a kapcsolódó hangfelvétel tanúsága szerint dobra verte volna a főváros legdrágább épületét. A főpolgármester állításának némileg ellentmond, hogy a Magyar Nemzetnek a Főpolgármesteri Hivatal már letagadta a vagyonkezelő jutalmazását, vagyis a főpolgármester szavainak ellenkezőjét mondták.Milliós jutalmat adott Karácsony a Városháza-ügy egyik főszereplőjének, de a főpolgármester most már tagad
Év végi jutalmat kapott Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője – mondta a Városháza-gate-et vizsgáló fővárosi bizottság legutóbbi ülésén Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: minden cégvezető kapott jutalmat. „Ha egy cégvezető nem alkalmas a jutalomra, akkor ki kell rúgni. Ha pedig bízunk benne, akkor pedig ösztökélni kell arra, hogy jól vagy még jobban végezze a munkáját” – fogalmazott. Szerdán az Origo kérdésére a Fővárosi Önkormányzat azt válaszolta, hogy nem kapott jutalmat Barts Balázs. Azt, hogy Barts jutalmat kapott, azt egyébként maga a főpolgármester mondta még két nappal ezelőtt.Ajánljuk még