Pesti Srácok

Karácsony csődről beszél, közben Gyurcsány embereihez ömlik a pénz a főváros kasszáiból

null

Az utóbbi napok újabb fővárosi botránya, a több százmillió forint összértékű prémiumeső is azt igazolja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kifizetőhelynek tekinti a budapesti önkormányzatot. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy Karácsony Gergely számos olyan vezetőnek adott mesés plusz juttatást, akik már a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban is magas pozíciókban voltak és bizalmi embereknek számítottak.

Karácsony Gergely rendszerint arra panaszkodik, hogy a magyar kormány ellehetetleníti Budapest működését, ami miatt lassan csődközeli helyzetbe kerül a főváros. Érdekes módon ennek ellenére mégis sikerült prémiumokra forrást kerítenie a főpolgármesternek, aki több millió – esetenként csaknem 10 millió – forintos bónuszt hagyott jóvá a fővárosi cégek vezetőinek. A mesés prémiumban részesültek többsége már a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban is a baloldal háttérembereiként működtek. Mindez nem meglepő, hiszen maga Karácsony Gergely is Gyurcsány Ferenc kormányzása idején alapozta meg a politikai karrierjét. Nézzük tehát, kikről van szó, és mivel foglalkoztak ezek a baloldali káderek 2010 előtt.

Mártha Imre, a milliárdos közművezér

A Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója közel 8 millió forintos extra juttatást kapott Karácsony Gergelytől. Mártha Imre már a Gyurcsány-korszakban is jól fizető tisztséget viselt, 2008 májusában nevezték ki az MVM vezérigazgatójává, de már előtte is meghatározó szerepet töltött be az állami energiacégben. Sőt, a Gyurcsány-világba való beágyazottságát mutatja, hogy vezérigazgató-helyettesként már a politikai kapcsolattartásáért is ő felelt. Ezt a baloldal akkori vezető lapjából, a Népszabadságból tudhattuk meg:

PestiSracok facebook image
Forrás: Facebook

Mártha Imre nem is maradt adós a kinevezésért, és azonnal több millió forintos szerződéshez juttatta az MSZP kampánygurujaként ismertté vált Szigetvári Viktor cégét, amiről a PestiSrácok.hu 2014-ben írt cikket. Beszámolónk szerint

A fentiek után nem csoda, hogy a 2019-es fővárosi győzelem után azonnal tisztséget kapott Karácsony Gergelyéktől a Gyurcsány-fiókaként is emlegetett Mártha Imre: 2020. január 1-től a FŐTÁV vezérigazgatójának nevezték ki, majd 2021-ben a frissen létrehozott Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatói székébe került.

Barts J. Balázs, a Városháza-botrányban érintett vagyonkezelő-vezető

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának a 2022. évi prémiumfeladatainak teljesítéséért 9,48 millió forintot fizethet ki a vállalat a főpolgármester döntése nyomán. Ez a közel tízmilliós összeg Barts J. Balázs 2022. évi alapbérének a 40 százaléka – írta meg a napokban a Magyar Nemzet.

Barts J. Balázs sem új káder a baloldalon, hiszen a LinkedIn szerint 2000 és 2010 között az állami Mol vagyon- és szolgáltatásmenedzsment vezetőjeként dolgozott („Head of Asset and Service Management MOL Group”). 2010 áprilisában – a kormányváltással egy időben – a Magyar Nemzeti Bankba igazolt, ahol létesítménygazdálkodási vezetőként („Head of Facility Management”) egészen 2013-ig, azaz a Gyurcsány-kormány idején kinevezett Simor András jegybankelnök mandátumának végéig maradt.

Barts J. Balázst természetesen Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesterré választása után is pozícióhoz juttatták, és jelenleg a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik.

Neve akkor vált igazán ismerté, amikor 2021 őszén kirobbant a Városháza-botrány. A nyilvánosságra került hangfelvételek ugyanis azt bizonyították, hogy Barts J. Balázs a vagyonkezelő vezérigazgatójaként befektetőkkel tárgyalt a Városháza épületének eladásáról. Később ezt ő maga is elismerte, és hibának nevezte, csakúgy, mint a főnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, aki azt állította, hogy a cégvezető a felhatalmazása nélkül egyeztetett az ügyben. Ezek után furcsa módon Barts egy írásbeli fegyelmivel megúszta, ráadásul a főpolgármester prémiumot is kiosztott neki. Karácsony ezt azzal a döbbenetes érveléssel magyarázta:

Bajnai bizalmasából a közlekedési központ vezérigazgatója

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) vezérigazgatója 9,96 millió prémiumot vehet fel Karácsony Gergely jóvoltából. Walter 2021 elejétől vezeti a BKK-t, előtte a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) vezetője volt. A BKK vezérigazgatója szintén kapcsolódik a 2010 előtti Gyurcsány-korszakhoz: 2013-től másfél évig Bajnai Gordon egykori kormányfő kabinetfőnöke volt az Együtt nevű, mára megszűnt balliberális pártban.

Földes Tamás, a Demszky-éra egyik kegyeltje

A Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatója 6,07 milliós forintos prémiumhoz jutott Karácsony Gergely döntése nyomán. Földes Tamás a LinkedIn fiókja szerint még a Demszky-érában került a Fővárosi Autópiac élére, majd innen ült át 2021-ben a Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatói tisztségébe.

Karácsony Gergely is a Gyurcsány-korszakban alapozta meg karrierjét

Természetesen nem véletlen, hogy Karácsony Gergely jól tartja a Gyurcsány-korszak embereit, hiszen ő maga is közéjük tartozik, a főpolgármester ugyanis a 2010 előtti években alapozta meg a politikai karrierjét: 2002-től 2008-ig a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságának dolgozott politikai tanácsadóként, a Social Report Bt. nevű cége pedig tíz alkalommal és összesen mintegy 21,5 millió forint értékben kapott megbízásokat a Gyurcsány-kormánytól 2006 és 2009 között.

Mindemellett Karácsony Gergely a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnél is dolgozott, először kutatásvezetőként, majd 2007-től kutatási igazgatóként. Annál a Mediánnál, amely 2006 és 2010 között 716,5 millió forintnyi állami megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól.

Forrás: Magyar Nemzet