Pesti Srácok

Városháza-ügy – Karácsony elismer, a főváros tagad, melyikük hazudik?

null

Karácsony Gergely hétfőn, a Városháza eladásával kapcsolatban létrehozott vizsgálóbizottsági ülésen kijelentette: minden fővárosi cégvezető kapott jutalmat, még az a Barts J. Balázs is, aki a kapcsolódó hangfelvétel tanúsága szerint dobra verte volna a főváros legdrágább épületét. A főpolgármester állításának némileg ellentmond, hogy a Magyar Nemzetnek a Főpolgármesteri Hivatal már letagadta a vagyonkezelő jutalmazását, vagyis a főpolgármester szavainak ellenkezőjét mondták.

Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza-ügyben felállított fővárosi vizsgálóbizottság legutóbbi ülésén határozottan azt állította, hogy Barts J. Balázst, a fővárosi vagyonkezelő cég vezetőjét év végi jutalomban részesítette a főváros. Karácsony úgy fogalmazott, hogy az összes cégvezető kapott jutalmat, ha pedig egy vezető nem alkalmas a jutalomra, ki kell rúgni.

– hangsúlyozta a főpolgármester.

PestiSracok facebook image

Ennek kapcsán a Magyar Nemzet megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt; arra voltak kíváncsiak, mennyi jutalmat kapott Barts. Azt a választ kapták, hogy tavaly Barts 2021-ben nem kapott jutalmat, így adódik a kérdés, ki hazudik: a hivatal vagy a főpolgármester. A lap szerint a hivatal rendre titkolózik a számukra kényelmetlen kérdésekben. A Magyar Nemzet január első napjaiban közérdekű adatigényléssel fordult hozzájuk, hogy megtudják, tavaly év végén milyen összegben osztottak ki jutalmat a fővárosban; a Főpolgármesteri Hivatal erre még nem válaszolt. Mint ismert, Barts J. Balázs – más normális munkahelyekkel ellentétben, ahol kirúgták volna egy ekkora botrány után – mindössze egy írásbeli fegyelmit kapott a főpolgármestertől.

– írta akkor a főváros. Karácsony kiállt Barts mellett; azt állította, csőbe húzták, amikor hangfelvételt készítettek róla.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.