Pesti Srácok

Beismerte, hogy köze volt a Városháza-gate-hez, de mosakodik Bajnai Gordon

null

Magyarázkodásnak indult, de végül beismerés kerekedett Bajnai Gordon közösségi oldalán megjelent bejegyzéséből, amelyben a Városháza-gate szövevényes hálójába keveredett egykori miniszterelnök igyekezett volna tisztázni magát. Ehelyett Bajnai gyakorlatilag beismerte, hogy tudott a Városháza eladásának tervéről, ezen túlmenően pedig legalább egy alkalommal meglátásait, tanácsait személyesen is megosztotta az érintettekkel. Ez utóbbi tényt persze kár is lett volna tagadnia, hiszen ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, egy, az ominózus találkozó alkalmával készült képet hozott nyilvánosságra Anonymus, amelyen Bajnai mellett Gansperger Gyula áll egy luxusterepjáró mellett.

Karácsony Gergely láthatóan egyre kétségbeesettebben veszi tudomásul a körülötte zajló események valódi súlyát, ám a főpolgármesternek, aki korábban éppen Bajnai Gordon kegyeiért volt hajlandó generálni az LMP-ben egy pártszakadáshoz vezető belső vitát, most mégis az egykori kormányfőtől kapta meg a kegyelemdöfést. Az eddig nyilvánosságra került információk fényében ugyanis kirajzolódik a fővárosi vezetésen belül egy Karácsony Gergely személye köré fonódott, a gyakorlatban azonban egy Bajnai Gordon kádereiből álló vörös polip, amelynek eddigi legjelentősebb terve lehetett a Városháza eladásának koncepciója.

A BEISMERÉS

PestiSracok facebook image

fogalmazott az egykori kormányfő a Facebook-oldalán arra a találkozóra utalva, amelyről Anonymus hozott nyilvánosságra egy Gansperger Gyulával közös képet. Az ügy hátteréről Bajnai azt írta:

Mindezek mellett persze a szocialista hátszéllel a miniszterelnöki bársonyszékben landolt politikus-üzletember igyekezett a Fidesz emberének beállítani Ganspergert, a történteket valamiféle sötét titkosszolgálati akciónak bélyegezve. Persze ez nem szolgál éppenséggel hiteles magyarázatnak annak fényében, hogy a Wallis-brother Gansperger első telefonjára ugrott Bajnai, a hozzá ezer szállal kötődő, jelenleg a fővárosi vezetésben helyet foglalók pedig azzal próbálják hárítani a felelősséget, hogy ők nem is tudtak saját beosztottjaik sötét machinációiról. Ügyészségi zsargonnal élve: nem túl életszerű...

Forrás/fotó: Bajnai Gordon Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.