Pesti Srácok

Hatmillió felett a beoltottak száma, újabb tizenhatezren pedig megfertőződtek

Hatmillió felett a beoltottak száma, újabb tizenhatezren pedig megfertőződtek

A hétvégi összesített adatok szerint a beoltottak száma 6 190 822 fő, közülük 5 893 531 fő már a második oltását is megkapta, 3 005 109 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három nap alatt 16 017 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 198 939 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három nap elhunyt 455 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36 884 főre emelkedett – írja a koronavirus.gov.hu kormányzati hírportál.

Azonban a gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 991 639 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 170 416 főre csökkent. 6531 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 565-en vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt három hétben zajlott Oltási akció vasárnap este lezárult, összesen 1 millió 436 ezren vettek fel oltást, közülük 1 millió 171 ezer fő már a megerősítő oltást vette fel, és 166 ezer fő eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. Szombaton megnyílt az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához, az érvényesített regisztrációval rendelkező szülők fognak tudni időpontot foglalni.

A három hetes Oltási akció tehát lezárult, a kórházi oltópontok mától ismét normál menetrendben oltanak, aki szeretné beoltatni magát az a www.eeszt.gov.hu honlapon foglalhat magának időpontot, ha már rendelkezik érvényes regisztrációval, vagy a háziorvosától is kérheti az oltás beadását. Ugyanakkor további Oltási akciók is várhatóak a közeljövőben, amiről hamarosan tájékoztatást adnak.

Megnyílt az időpontfoglalás lehetősége a gyerekeknek

PestiSracok facebook image

Szombaton megnyílt az internetes időpontfoglaló az 5-11 évesek gyermekek oltásához. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A gyermekek oltása december 15-én szerdán kezdődik az erre kijelölt kórházi oltópontokon. Az első gyermekvakcina szállítmány várhatóan kedden érkezik Magyarországra és 69 ezer gyermek oltását teszi lehetővé. Minden 5-11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri, és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén az oltás ellenjavalt.

Forrás: koronavirus.gov.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.