Pesti Srácok

Kilencvenéves korában elhunyt Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai anglikán egyházi vezető

Kilencvenéves korában elhunyt Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai anglikán egyházi vezető

Kilencvenéves korában elhunyt Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai anglikán egyházi vezető. Halálának hírét vasárnap jelentette be az ország államfője.

Cyril Ramaphosa közleményében azt írta, hogy Desmond Tutu halálával a nemzet búcsút vesz a kiváló dél-afrikaiak egy olyan nemzedékétől, akik egy felszabadult Dél-Afrikát hagytak hátra. Az apartheid-ellenes küzdelem jelképeként Tutu következetesen harcolt az igazságosságért, a fehér felsőbbrendűségi rendszer megszűnése után a béke és a megbékélés mellett állt ki.

– hangsúlyozta Ramaphosa. Desmond Tutu a fekete bőrűek felszabadításáért folytatott küzdelem idején a nagy politikai tekintélyével kapcsolatos bírálatokat azzal utasította vissza, hogy az apartheid "természeténél fogva rossz, erkölcstelen és teljesen összeegyeztethetetlen Isten szavával" – hangsúlyozta a dél-afrikai államfő.

PestiSracok facebook image

Desmond Mpilo Tutu 1931. október 7-én született a Johannesburgtól nyugatra fekvő Klerksdorpban, egy metodista iskola igazgatójának fiaként. A családnak nem volt pénze arra, hogy orvosi tanulmányokat folytasson, ahogyan szerette volna. Tanárnak tanult, és hamarosan a teológia felé fordult. Harmincéves korában az anglikán egyház papja lett, és a londoni King's College-ba indult további tanulmányok folytatására. Évekkel később, 1975-ben visszatért a zűrzavaros Dél-Afrikába. Rá egy évre a kis hegyi királyság, Lesotho püspöke lett. Két év múlva visszatért Johannesburgba, hogy a Dél-afrikai Egyházak Tanácsának (SACC) apartheidellenes kampányát vezesse.

Hamarosan hírnevet szerzett az apartheid szókimondó elítélésével. Növekvő nemzetközi hírneve miatt a kormány élesen bírálta, a megtorlás jegyében 1980-ban és 1981-ben elvették tőle az útlevelét. A békés eszközökkel történő változás érdekében tett lankadatlan erőfeszítéseiért 1984-ben Nobel-békedíjat kapott. Johannesburg püspökeként eltöltött két év után, 1986-ban, amikor az erőszak tetőfokára hágott, Tutut Fokváros érsekévé választották. A fehér kisebbség uralmának utolsó éveiben Tutu újra és újra szankciókra szólított fel, tiltakozó felvonulásokat vezetett, és szószékét használta fel a fokozódó állami elnyomás ellen.

A fekete vezetők szabadon bocsátása és Nelson Mandela első demokratikus elnökké választása után Tutu új szerepet vállalt az ország Igazság és Megbékélés Bizottságának (TRC) elnökeként. A bizottság az apartheid atrocitásait vizsgálta, és Tutu a megbékélésért könyörgött a dél-afrikaiaknak – feketéknek és fehéreknek egyaránt –, gyakran sírva fakadt, amikor az áldozatok tanúskodtak.

Később szálka lett a feketék vezette kormány szemében is, mert bírálta a korrupciót, az elit kiváltságait és a szegénység felszámolásának kudarcát. 2013 májusában Tutu megvonta támogatását a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszustól – Mandela pártjától –, és Dél-Afrikát "a világ legegyenlőtlenebb társadalmának" nevezte. Szókimondó kritikusa volt Jacob Zuma korábbi dél-afrikai elnöknek, aki 2018-ban számos korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerült, és továbbra is bírósági eljárás alatt áll.

Tutu azért is dolgozott, hogy felhívja a figyelmet a szegénységre, az AIDS-re és a demokrácia hiányára a fejlődő országokban. Társadalmi kérdésekben liberális nézeteket vallott, egyben arra biztatta a férfiakat, hogy álljanak ki a nők jogaiért. A közelmúltban, a koronavírus-világjárvány idején azt mondta, többet kell tenni annak érdekében, hogy az alacsonyabb jövedelmű országok gyorsabban hozzáférjenek a Covid-19-vakcinákhoz, diagnosztikai eszközökhöz és kezeléshez. Miután évekig küzdött a prosztatarákkal, a közelmúltban ismét megromlott az egészsége, és többször került kórházba fertőzésként vagy gyulladásként leírt betegségek miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.