Pesti Srácok

Kövér László: a homoszexuális Mikulással meggyalázták gyermekeink egyik legkedvesebb ünnepét

Kövér László: a homoszexuális Mikulással meggyalázták gyermekeink egyik legkedvesebb ünnepét

Már régen találkoztunk ennyire ocsmány, gusztustalan provokációval, ami a hitünket, vallásunkat, meggyőződésünket érte – így reagált a hirado.hu-nak csütörtökön Kövér László házelnök a norvég posta reklámjára, amelyben a Mikulást homoszexuálisként ábrázolták.

Az Országgyűlés elnöke a portálnak adott videós interjúban arra a kérdésre, hogyan éli meg, hogy egyes politikusok a gyermekek védelme érdekében sem emelkednek felül pillanatnyi érdekeiken, úgy válaszolt: ha két unokájának olyan világban kell élnie, ahol a legalapvetőbb kérdésekben sincs érték- és érdekazonosság a társadalom tagjai között, az veszélyes és nehezen élhető világ lesz. Szerinte a még aktív korban lévőknek a normalitást vissza kellene helyezni a jogaiba, legalább 30 évet kellene visszamenni az időben, tisztázni kellene és konszenzusra kellene jutni a legalapvetőbb kérdésekben. Ilyennek nevezte, hogy a család a társadalom legfontosabb alkotóeleme, hogy mindenkinek joga van a saját vallását megélni, és hogy egy nemzet tagjai vagyunk. A házelnök elmondta: emlékszik, hogy 2010 előtt minisztériumi döntéselőkészítő dokumentumok születtek például arról – másolva a nyugati példákat –, hogy az óvodapedagógusok ne erőltessék a nemi sztereotípiákat. De ezt akkoriban még próbálták titokban tartani.

– jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Veszélyben a közös kultúrkincs

A Nyugat-Európában végbemenő kulturális változásokról szólva elmondta: európai emberként kifejezett aggodalmat érez.

– fogalmazott. A házelnök hangsúlyozta: Magyarország csak annyit tud tenni, hogy a saját határainkon megállítsuk az őrületnek ezt a hullámát.

„Aljas reklám”

A norvég posta a Mikulást homoszexuálisként ábrázoló reklámjáról szólva azt mondta: azt két súlyosbító tényező még aljasabbá teszi.

– közölte. Kövér László szerint az ilyen reklámok célja a tudatos provokáció a határok újabb és újabb kitágítására, és sunyi visszaélés a keresztényi türelemmel. Márki-Zay Péterről szólva azt mondta: nem romlott róla a véleménye, mert az eddig is olyan volt, ahonnan nincs már lejjebb. A szavazóknak azt üzente: mérlegeljék, mit veszíthetnek, ha ugyanúgy „elrontják a választást”, mint 2002-ben.

Alkotmányos puccsisták

– jelentette ki Kövér László, aki szerint veszélybe kerül az elmúlt 12 év alatt elért anyagi és szellemi értéknövekedés.

– mondta az Országgyűlés elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.