Pesti Srácok

Méltó válasz az energiaválságra - Németország bezárja a még működő hat atomerőműve felét

Méltó válasz az energiaválságra - Németország bezárja a még működő hat atomerőműve felét

Németország pénteken megkezdte a még működő hat atomerőműve felének a leállítását, egy évvel azelőtt, hogy az ország végleg befejezi az atomenergia több évtizedes felhasználását.

Az atomenergia felhasználásának befejezését és a fosszilis fűtőanyagokkal működő erőművekről a megújuló energiaforrásra történő áttérést elsőként Gerhard Schröder kancellár balközép kormánya hirdette meg. Utódja, Angela Merkel kancellár először meg akarta hosszabbítani az atomerőművek élettartamát, de a 2011-ben a japán Fukusimában történt atomerőmű-baleset után visszavonta e döntését, és 2022-t jelölte meg az atomerőművek bezárásának végső időpontjaként. A most leállítandó három erőművet először az 1980-as évek közepén helyezték üzembe. Közel négy évtizeden át láttak el elektromos árammal többmillió német háztartást.

Az egyik érintett erőművet - a brokdorfit, amely Hamburgtól mintegy negyven kilométernyire északnyugatra fekszik az Elbánál -, erőteljesen bírálták az atomenergia ellenzői az 1986. évi csernobili atomerőmű-baleset után. A másik két erőmű közül az egyik, a grohndei, Hannovertől mintegy negyven kilométerre délre, a másik pedig Grundremmingenben, Münchentől nyolcvan kilométerre nyugatra található.

PestiSracok facebook image

Németországban többen javasolták az atomerőművek leállításának újragondolását, arra hivatkozva, hogy a már működő erőműveknek viszonylag kevés a széndioxid-kibocsátásuk. Az atomenergia támogatói szerint az atomenergia segíthet Németországnak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében.

Az új német kormány azonban a héten kijelentette, hogy az összes atomerőmű leállítása és a szénfelhasználás 2030-ig történő beszüntetése nem befolyásolja az ország energiabiztonságát, sem azt a célt, hogy a német legyen 2045-re "a legnagyobb európai klímasemleges gazdaság".

Németország több szomszédja már leállította az atomerőműveit, illetve bejelentette, hogy ezt tervezi, míg mások kitartanak az atomenergia mellett, sőt, Franciaország újabb reaktorok építésére készül. A három, még működő németországi atomerőművet - az emslandit, az isarit és a neckarwestheimit - 2022 végéig állítják le.

Az erőműbezárások következtében több munkahely megszűnik, de az RWE áramszolgáltató bejelentette, hogy a grundremmingeni atomerőmű hatszáz dolgozójának kétharmadát tovább foglalkoztatják a 2030-as évekig a bezárást követő munkálatokban. Az atomenergia-vállalatok minden erőmű bezárásáért közel 3 milliárd dollárt (977 milliárd forint) kapnak az államtól.

Steffi Lemke környezetvédelmi miniszter a héten kizárta, hogy az új generációs atomerőműveknek köszönhetően Németország ismét változtatna az irányvonalán.

Az atomerőművek továbbra is magas kockázatú létesítmények, mert erősen radioaktív atomhulladékot termelnek

-mondta a miniszter a Funke médiacsoportnak adott interjújában.

A németországi atomerőművekben keletkezett több tízezer tonnányi atomhulladék sorsáról még nem született meg a végleges döntés. Szakértők szerint egyes hulladékok 35 ezer nemzedéknyi esztendő után is veszélyesen radioaktívak maradnak.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.