Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Roche-csoporttal

null

A koronavírus elleni védekezés sikerét alapvetően meghatározza, hogy az egyes országok milyen gyógyszeripari kapacitásokkal rendelkeznek, ezért is fontos, hogy a kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött a svájci Roche-csoporttal – közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírás alkalmával.

A minisztérium közleménye szerint a Magyarországon 37 éve jelen lévő Roche a globális egészségpiac egyik meghatározó szereplője, amely gyógyszerészeti, diagnosztikai tevékenysége mellett minőségbiztosítási, valamint üzleti szolgáltatóközpontot is létrehozott Budapesten. Utóbbi létesítmény idén 300 fővel növelte a foglalkoztatottak számát; a vállalat ennek nyomán már több mint 1750 embernek ad munkát hazánkban – tájékoztatott a miniszter. A tárcavezető arról számolt be az aláírási ceremónián, hogy az elmúlt időszak rámutatott az egészségügyi ellátórendszerek sérülékenységére, és korábban nem tapasztalt eszközhiánnyal, ellátási zavarokkal kellett szembenéznie a világnak.

– fogalmazott. Kiemelte, hogy a gyógyszeripar ezért minden túlzás nélkül nevezhető korunk legfontosabb, legjelentősebb iparágának, a védekezés sikerét pedig alapvetően határozza meg, hogy az egyes országok milyen kapacitásokkal rendelkeznek ezen a téren. Emellett hangsúlyozta, hogy versenyfutás zajlik az idővel és a vírussal, így folyamatos innovációra van szükség, ennek azonban előfeltétele a megfelelő körülmények megteremtése.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a magyar gyógyszeripar termelési értéke tavaly 963 milliárd forint volt, és ezzel rekordot döntött, az idei év első kilenc hónapjában pedig elérte a 761 milliárd forintot, ami ugyancsak csúcsnak számít. Az ágazat exporthányada 85 százalék körüli, az érintett cégek 2020-ban hatmilliárd eurónyi értékben szállítottak gyógyszeripari termékeket 124 országba. A szektor jelenleg 30 ezer embernek ad munkát Magyarországon; ez mintegy 30 százalékkal több, mint tíz éve volt. Elmondta: a kormány korábban hét gyógyszeripari vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, a mostani a nyolcadik. Összesen kilencven céggel jött létre eddig ilyen szerződés.

A miniszter közölte, hogy a svájci vállalatok alkotják a 11. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon. A két ország közötti kereskedelem volumene 2021 első kilenc hónapjában 6 százalékkal, a magyar export pedig 8 százalékkal nőtt, és ennek értéke soha nem volt még ilyen magas az év ezen időszakában.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.