Pesti Srácok

Szijjártó: egészségügyi és biztonsági szempontból is szükség van a Kelet és a Nyugat együttműködésére

Szijjártó: egészségügyi és biztonsági szempontból is szükség van a Kelet és a Nyugat együttműködésére

A Kelet és a Nyugat szoros együttműködésével sokkal eredményesebb lehetne a nemzetközi közösség fellépése az egészségügy és a biztonság területén – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Stockholmban.

A minisztérium közleménye szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülésén Szijjártó Péter leszögezte, hogy a világ komoly kihívásokkal néz szembe mind egészségügyi, mind biztonsági szempontból.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Az új vírusmutációkkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a világ gyakorlatilag versenyt fut az idővel.

– mondta.

– fogalmazott Szijjártó Péter. Majd hozzátette: ugyanez igaz a migrációra is, különösen most, hogy az afganisztáni események miatt reális veszély van újabb tömeges bevándorlási hullámok megindulására Európa felé. Mint mondta, fontos lenne olyan együttműködést kialakítani a közép-ázsiai országokkal, amelynek keretében biztosítható lenne a határaik védelme, és így az Afganisztánból kiinduló migrációs hullámoknak is hamar gátat lehetne szabni.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.