Pesti Srácok

Tajvani védelmi minisztérium szerint Kína nehézségekbe ütközne egy invázió során

Tajvani védelmi minisztérium szerint Kína nehézségekbe ütközne egy invázió során

Peking számára nehézségbe ütközne egy Tajvan elleni széleskörű invázió, a csapatok szállítása és az utánpótlás miatt - áll a tajvani védelmi minisztérium által a parlament elé beterjesztett jelentésben.

A tajvani hadsereg jól őrzi a kikötőket és a repülőtereket, amelyeket ezért nem lenne könnyű rövid idő alatt elfoglalni - áll a jelentésben, amely egyúttal kiemeli, hogy egy partraszállási kísérlet

A tárca részéről kiemelték, hogy Kínának nehézséget jelentene, hogy szárazföldi erőit viszonylag rövid időn belül a szigetre juttassa, és az utánpótlásról - tehát további katonákról, fegyverekről, valamint egészségügyi felszerelésről - sem tudna gondoskodni.

PestiSracok facebook image

- emlékeztet továbbá a jelentés, amelynek összeállítói ezért úgy vélik, Kínának egy esetleges offenzíva alkalmával külön kéne olyan csapatokról gondoskodnia, amelyek idegen katonai beavatkozást is ki tudnak védeni.

A 2016-ban elnökké választott Caj Jing-ven hivatalba lépése óta Tajvan növelte a védelmi célokra szánt kiadásait, legutóbb új, korszerű F-16-os vadászbombázókat is hadrendbe állított. A sziget legnagyobb fegyverszállítója az Egyesült Államok, jóllehet Washington hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal.

Tajpej az elkövetkezendő öt évben elsősorban a haditengerészetet akarja korszerűsíteni.

Mindeközben nem csillapodik a feszültség a sziget és Kína között. Az utóbbi saját részének tekinti az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvant, amely többször sérelmezte, hogy kínai gépek megsértették légterét. Kína szerint a Tajvan térségében folytatott katonai manőverek célja szuverenitásának megvédése, továbbá a külföldi erők elrettentése. A tajvani kormány ugyanakkor ezeket megfélemlítési kísérletnek minősíti.

Forrás,fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.