Pesti Srácok

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt

null

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), azt követően, hogy előző nap lemondott és visszavonult a politikai életből a párt elnöke, Sebastian Kurz, és bejelentette lemondását Alexander Schallenberg kancellár is. A konzervatívok olyan vezetőt keresnek, aki egy személyben látja el mindkét tisztséget.

Alexander Schallenberg, aki karrierdiplomata és Kurz közeli szövetségese, kevesebb mint két hónapja került a kormány élére, amikor Sebastian Kurz lemondott, miután az osztrák ügyészi hivatal bejelentette, hogy több ember, köztük ellene is nyomozást indítottak megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Kurz cáfolta a gyanút, de a Néppárt koalíciós partnere, a Zöldek akkor a kormányfő lemondását követelték.

A 35 éves Sebastian Kurz mindeddig megmaradt az Osztrák Néppárt vezetője, de csütörtökön – arra hivatkozva, hogy szeretne több időt tölteni a családjával – azt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politizálástól. Pár órával később Schallenberg és Kurz másik szövetségese, Gernot Blümel pénzügyminiszter – aki ellen egy másik korrupciós gyanú miatt folyik nyomozás –, szintén bejelentette, hogy távozik tisztségéből. Az ugyancsak ártatlanságát hangoztató Blümel és Kurz is azzal indokolta döntését, hogy nemrég született gyermeke. Schallenberg ugyanakkor azzal érvelt, hogy a kancellári és a pártelnöki tisztséget ugyanannak a politikusnak kell betöltenie.

Kurz, aki a többi között az illegális migrációt elutasító és a bevándorlást szigorító álláspontot képviselt, először 2017 decemberétől 2019 májusáig volt kancellár, majd 2020 januárjától 2021 októberéig töltötte be ismét ezt a tisztséget.

PestiSracok facebook image

Több osztrák médium arról számolt be, hogy jelenleg Karl Nehammer belügyminiszter a legesélyesebb a kancellári poszt betöltésére. Werner Kogler alkancellár – a Zöldek politikusa – csütörtök este az osztrák sajtóban pozitívan nyilatkozott Nehammer esetleges kancellár-jelöltségéről. Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria befolyásos néppárti kormányzója szintén csütörtök este nyíltan támogatásáról biztosította Karl Nehammer esetleges jelölését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.