Pesti Srácok

Varga Mihály szerint Surányi még Márki-Zayt is megelőzi rémhírterjesztésben

null

Surányi György egy elkésett katasztrófaturista, aki hallotta, hogy valahol baleset történt, de mire odaért, már se roncsok, se sérültek – kommentálta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Varga Mihály a volt jegybankelnök légből kapott gazdasági előrejelzéseit.

A portálnak Varga Mihály arról beszélt, nem lepik meg Surányi Györgynek a kormány gazdaságpolitikáját illető kritikái, szakmai magalapozottságuk annál inkább. Mint ismert, a volt jegybankelnök szerint szemfényvesztés és agymosás zajlik Magyarországon, miközben problémák vannak a monetáris és a fiskális politikában is. Varga Mihály a vádakkal kapcsolatban kifejtette, a magyar gazdaság más országokhoz hasonlóan az elmúlt száz év legnagyobb világjárványa okozta gazdasági visszaesésből igyekszik kilábalni. A gazdasági mutatók azt mutatják, hogy jól halad ez a folyamat, hiszen az idei növekedés hat százalék fölött lesz, foglalkoztatás terén jobban áll az ország, mint a járvány előtt, elkerültük a tömeges magán-, családi és vállalati csődöt, és van esély arra is, hogy újra csökkenő pályára állítsuk az államadósságot. A gazdasági miniszter szerint Surányi kritikáit inkább politikai megfontolásból fogalmazta meg, különösen, amikor megszorításokról vizionál, miközben kifogásolja az adócsökkentéseket, a 13. havi nyugdíj visszaállítását vagy a rendvédelmi dolgozók béremelését.

-jegyezte meg. Varga Mihály az egyensúlyi mutatókkal kapcsolatban arról is szólt, nincs másik olyan ország, ahol e téren jelenleg jobban állnának.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve,

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még