Pesti Srácok

A volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum

A volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum

Az önkormányzat javaslata szerint a debreceni Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum – közölte a város polgármestere pénteken, a helyszínen, sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz–KDNP) emlékeztetett: december végén kötöttek a kormánnyal támogatási szerződést, amelyben 2,4 milliárd forintot biztosít a kabinet, hogy a város elvégezze a múzeum létesítésével kapcsolatos előkészítő munkákat.

– sorolta a polgármester. Hozzátette: terveik szerint az állatkert szomszédságában lévő öthektáros területen épülne fel a múzeum központi épülete kisebb raktárakkal, illetve az attól néhány perces autóútra lévő apafai önkormányzati területeken biztosítanának helyet a nagyobb raktárak kialakításának és a kutatóhelyeknek. Papp László fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nagyerdei beruházás nem jár majd fakivágásokkal, nem érint Natura 2000-es területeket; a teljes építkezés megoldható a korábbi futballpályák és kiszolgáló épületek helyén.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a polgármester, kiemelve az erdei környezetet, az állatkert szomszédságát, a közeli Főnix Aréna hatalmas parkolóját és a Debreceni Egyetem közeli campusait, amely biztosítja a múzeum oktatási, tudományos és kutatási hátterét.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, "Debrecen jó otthona lesz a múzeumnak". A kormánypárti politikus szerint a digitalizáció világában új utakat kell keresni, ezért az új intézménynek inkább kell egyfajta tudományos élményparknak lennie, mint hagyományos múzeumnak, "amely fölött eljárt az idő". Kósa Lajos kiemelte a leendő Természettudományi Múzeumnak a térség idegenforgalmát fellendítő várható hatását és a Debreceni Egyetem kiemelkedő tudományos-oktatási hátterét. Azt mondta, az egyetemen végző fiatalok – a tapasztalt szakemberek munkája mellett – "friss, fiatalos, új szemléletet" jelentenek majd a múzeum működtetésében.

Forrás: PS/MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?